Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
Kulturális örökségünk nagyobb megbecsülése és a saját talajból táplálkozó festészet megújítása érdekében Boromisza Tibor a festés és a szervezőmunka mellett egy harmadik, részéről jól bejáratott eszközt, az írást is felhasználta. A harmincas évek elején munkatársa volt Bajcsy-Zsilinszky Endre című lapjának, majd heti rendszerességgel jelentek meg 1934-től 1938-ig a című lapban saját grafikáival illusztrált tárcái, elsősorban az országjárás során szerzett néprajzi, szociográfiai élményeinek, tapasztalatainak színes lenyomatai. Mindegyik írásán átsüt a magyar vidék és lakói iránt érzett felelőssége, aggódása, miközben egy-egy foglalkozás, mesterség, régi szokás vagy konkrét személy megjelenítésén keresztül bizonyító példákat akart felsorakoztatni amellett, hogy mennyi rejtett érték vár felfedezésre, kiaknázásra, a közjó szolgálatába állításra. Vitathatatlanul tiszta, őszinte törekvéseit a művészember érzelmi túlfűtöttségével és jóhiszeműségével „terhelten" kellett egy vészterhes kor Képírók a debreceni Déri Múzeum előtt, 1939 Painters in front of Déri Museum, Debrecen, 1939 bonyolult erőviszonyai között megvalósítania. Ez irányú munkássága valódi, előítéletektől mentes megítélése csak a korszak tágabb összefüggéseibe ágyazottan végezhető el. Az 1930 és 1945 közötti másfél évtized Boromisza Tibor utolsó nagy alkotói korszaka. Ha végigtekintünk az 1919 utáni pályatörténeten, a dunavecsei magára maradottságot, az „itt állok egyedül" rövid életszakaszt a Margitszigethez köthető újra önmagára találás és talpra állás követte, majd a szentendrei korszakban az élete delére jutott, számadást készítő, megújult energiájú és nagy terveket dédelgető, szerteágazó érdeklődésű művész áll előttünk. Ezt az energiát vitte át a Hortobágyra, és teljesítette ki egy olyan festészeti program megvalósításával, amit se előtte, se utána nem csinált meg senki. Az elmélyedésre, befelé fordulásra, vagy ahogy ő szerette mondani, a kontemplációra ideális hátteret nyújtó hortobágyi miliő még tovább erősítette elszántságát céljai beteljesítésében. Ennek lett ideje és színtere a fővárosban és országjárásban eltöltött másfél évtized. Azt a kérdést feltenni is felesleges, mert válasz rá nem adható, hogy miként folytatódott volna ez a nagy ívű pálya, ha nem tör ki a második világháború. A későn családot alapító, 1945-ben hatvanöt éves művészt élete következő helyszínére, Keszthelyre, alkotó energiájának már csak meghalványodott, de még éltető sugarai kísérték el. BOROMISZA TIBOR 195
