Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
BUDAPEST 1930-1945 BoromiszaTibor pályatörténetének leghosszabb korszaka a fővároshoz kapcsolódik. Erre a tizenöt évre esik az általa létrehozott és vezetett Magyar Képírók Tárraságával folytatott országjárás, így ekkor született művei részben a Sashegyen, ahol lakott és környékén, a budai hegyekben készültek, részben pedig a fővárostól távoli vidékeken. Tanulmányom bevezető részében a Boromisza pályakép egyenetlenségeiről írtam, s arról, hogy az életmű egészét még mindig korai lenne feltenni egy végső mérlegre. Gondoljunk csak bele, hogy a Hortobágyon a három év alatt készült, eredetiben vagy reprodukcióról ismert, hozzávetőleg száz olajkép mellé a tizenöt éves budapesti periódusból még tizet sem tudunk odaállítani. Az eltérés óriási, s szinte érthetetlen. Különösen akkor, ha tekintetbe vesszük Boromisza mindig magas hőfokot mutató alkotókedvét és -energiáját. Egy régi példát idézve, élete első önálló kiállítására a Könyves Kálmán Szalonba (1914) csupán az előző egy év festményeiből tizenhárom remek kvalitású olajat vitt magával.86 De idézhetném a bő termésű szentendrei éveket is, ahonnan szintén csak kis tételszámú olajképről van tudomásunk. A budapesti korszakból ismert nagyobb méretű vásznak hiányát némiképp ellensúlyozzák - mind kvalitásukat, mind mennyiségüket illetően - a hozzávetőleg 30 X 40 cm-es, papíralapú gouacheok.87 A szentendrei korszakot végigkísérő akvarellek helyét a harmincas évek elejétől vették át ezek a nagyobb méretű papírképek, ami persze nem azt jelenti, hogy Boromisza végleg felhagyott az akvarelltechnikával, de a papíralapú képeinek méretében és technikájában bekövetkezett váltás feltűnően megmutatkozik. Az eddig elmondottak mellett más természetű változás is megfigyelhető a festő Hortobágy utáni korszakában, legalábbis a pillanatnyilag ismert művei alapján. Ha nem is hiányzik teljesen (181., 182. kép), de érezhetően megfogyatkozott és kifejezőerejében szolidabb (175., 176., 177. kép) a Nagybánya óta festészetét végigkísérő egyik legjellemzőbb témakör: a dinamikus mozdulatokkal kísért változatos munkajelenetek, a természeti környezetében tevékenykedő ember ábrázolása. Az ebből a korszakból megmaradt nagyméretű olajfestményei (166., 171., 173. kép) szinte mind tájképek, a budai hegyek és erdők rejtett szépségének, csendjének lírai megfogalmazásai, itt már nem 86Török Katalin: Egy 1914-es tárlat: BoromiszaTibor a Könyves Kálmán Szalonban | Múzeumcafé | 2012/3 | 39-42. o. 87 A szóban forgó műveket a műtárgyleírásokban általában - magam is a tavaly megjelent Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései című könyvben - temperaként jelölik meg. Alaposabb szakértői vélemény szerint Boromisza Tibor gouache-t használt és nem temperát. BOROMISZA TIBOR 189
