Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
Boromisza Tibor a Hortobágyon, 1927 Tibor Boromisza at the Hortobágy, 1927 nagybányai festőcimborára, a Sárospatakon élő Bálint Józsefre53 és aTiszakeszin gazdálkodó Harsányi György Lajosra esett54. A Déri Múzeum munkatársának, Sőregi Jánosnak55, aki vállalta, hogy Debrecenben népszerűsíti tervüket, augusztusban már közösen írt levelezőlapon erősítették meg a hortobágyi festőkolónia létesítését célzó szándékukat. Azonban még mielőtt erre sor került volna, Boromisza 1928 tavaszán hírét vette a sajtóból, hogy régészeti ásatások kezdődnek a Hortobágyon. Ismét Sőregihez fordult, azzal a kéréssel, hogy csatlakozhasson a feltárást végzőkhöz. így került be 1928 májusában abba az „expedícióba", amelynek a régész Sőregi mellett jeles tagja volt Zoltai Lajos, a debreceni városi múzeum igazgatója,56 Györffy István,57 Viski Károly58 és Ecsedi István59 néprajztudósok. Ez utóbbi érdeme a Hortobágy igazi arcának felfedezése és tudományos leírása, ő volt akkortájt „a fátlan, végtelen síkság" legjobb ismerője60. Akárcsak Sőreginek, bizonyára neki is nagy szerepe jutott abban, hogy Boromisza „nem tudta kikerülni" a magyar pusztát. „Amikor először tekintettem szét a Hortobágy mezőségén, jobbára tudatalattiságok éltek bennem. Ösztönösségek! És 53 Bálint József (Zádorfalva, 1886-Sárospatak, 1957) festőművész, tanár 54 Harsányi György Lajos (1887-1975) festőművész 55 Dr. Sőregi lános (Cigánd, 1892-Debrecen, 1982) régész, történész, természettudós, néprajzkutató, a Déri Múzeum munkatársa, 1936 és 1950 között igazgatója 56 Zoltai Lajos (Földes, 1861-Debrecen, 1939) muzeológus, helytörténész, a debreceni városi múzeum igazgatója (1905-1929) 57 Györffy István (Karcag, 1884-Budapest, 1939) etnográfus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a budapesti néprajz tanszék létrehozója 58 Viski Károly (Torda, 1882-Budapest, 1945) etnográfus, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja 59 Ecsedi István (Debrecen, 1885-Debrecen, 1935) etnográfus, múzeum igazgató 60 Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete | Debrecen | 1914 || Ecsedi István: Hortobágyi betyár- és pásztomóták dallamokkal I Debrecen | 1927 148 BOROMISZA TIBOR