Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
de az elvitathatatlan, hogy épített környezete miatt Szentendre talán legszebb és leghíresebb kis terének felfedezése a festészet számára Boromisza nevéhez kötődik. Szinte hihetetlen, de a képre keletkezése után több mint ötven évvel irányult először a figyelem. Haulisch Lenke a szentendrei festészet történetéről írt könyvében a közölt háromszázegy műtárgy reprodukcióból csak néhány nyerte el a színesben reprodukálás kitüntetését. Közülük az egyik az Erzsébet tér este.30 31 32 A Haulisch könyv megjelenése utáni évben, 1978-ban Pogány Ö. Gábor műelemzésében azt írta a kis képről, hogy „Boromisza Tibornak ez a műve huszadik századi festészetünk fejlődéstörténetének egyik fontos dokumentuma".31 32 írásában a szerző sajnálatos módon megváltoztatta a kép címét a tér akkori nevére. Az 1894-től használatos Erzsébet tér elnevezést 1946-ban a Marx tér, az ötvenes években a Béke tér, majd 1958-tól a Rab Ráby tér váltotta fel.33 Még szerencse, hogy a festmény címe csak egyszer változott. A sárga és kék szín árnyalataira komponált képen a lombjukat vesztett, csupasz fekete fák alatt, a leszálló estét élettel telíti meg a kútról vizet húzó két alak. Szinte érezzük a kisváros hangulatát, a korán sötétedés mindent beborító csendjét. Az 1924 és 1980 közötti időszakból ismert Boromisza-kiállítási katalógusok szerint, a mű először 1980-ban, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Boromisza-kiállításon került a nyilvánosság elé, de a katalógusban akkor sem jelent meg róla reprodukció.33 Jelenlegi ismereteink szerint az ugyancsak 1922-es datálású Szentendrei látkép ásó parasztokkal (92. kép) című mű a legkorábbi szentendrei Boromisza-olajkép, ami az Istenhegy déli lejtőjéről mutatja a várost, vagyis onnan, ahol első lakása volt. A gomolyfelhőkkel borított égbolt közepéről fehér fénysátor borítja be a középpontba helyezett távoli templomtornyokat és az előtérben ásó fölé hajló két alakot. A fénysátor, a templomtornyok és a kerti munkában tevékenykedő férfiak hármas kompozíciója nyugalmat, fennköltséget sugároz, az ember és a természet harmóniáját jeleníti meg. Boromisza azért szerette kint a szabadban, munkavégzés közben ábrázolni az embert, mert így tudta legjobban megfigyelni, tanulmányozni a mozdulatok póztalanságát és összefonódottságát a természeti környezettel. „Az embert nem látom külön, elvonatkoztatva a körülötte lévő élettől. Benne érzem a miliőjében s így is adom vissza."34 Ez a szemlélete végigkísérte egész pályáján, Nagybányától Keszthelyig. Szentendre különösen jó helynek bizonyult az ilyen irányú megfigyelések kiéléséhez. A több nemzetiségű kisváros lakói Boromisza idejében még sokféle kerti és határbeli munkával tartották Boromisza Tibor: Önarckép, 1922 Tibor Boromisza: Self-portrait, 1922 30Uo„ 228. reprodukció 31 Pogány Ö. Gábor: Műalkotások Szentendrén | Boromisza Tibor (1880-1960): A Rab Ráby tér este (sic!) | Szentendrei műsor, 1978. szeptember | 46-49. o. 32 Pethő Zsoltné Németh Erika: Szentendre utcanevei | 1996 | 210. o. 33 Boromisza Tibor kiállítása | Magyar Nemzeti Galéria | 1980. május-június | A katalógust összeállította és a kiállítást rendezte: Haulisch Lenke 34 Kárpáti Aurél: Látogatás Boromisza Tibor műtermében. Szentendre, 1923. ősz vége | Pesti Napló | 1923. december 2. 102 BOROMISZA TIBOR
