Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
1954
LEVELEK RÓMÁBÓL Nem is tudom, hol kezdjem leírni a dolgokat, annyi minden történik, hogy szeretnék mindent egyszerre elmesélni csak kár, hogy írni lassabban lehet, mint beszélni. Tegnap délután (szombat) meg voltunk hívva Moore-ékhoz teára (!!), én a fekete ruhát vettem fel és rendkívül jókedvű voltam. Utána a Forum Romanumon hangosan csiripeltem, bár hideg szél fújt, de akkorákat visítottam örömömben, hogy Matyi alig győzött csitítani. Ugyanis láthatólag egész el voltak képedve, hogy belőlünk milyen cserebogarak lettek. Amikor én utoljára láttam őket, mi nem éppen a legrózsásabb helyzetben voltunk és Moore azt tanácsolta, hogy menjünk Ausztráliába. Az igaz, hogy Matyit közben látta és tudta, hogy Cataluccinál felvitte a dolgát, de mégis egy nőn jobban észrevehetők a jólét jelei. Az én állásom is rettentően imponál nekik, persze én finoman elhintettem, hogy most keresünk lakást, hogy a saját bútorainkkal rendezzük be, stb. Az ő lakásuk gyönyörű, illetve az nem is nevezhető lakásnak, egy régi kis palota első emelete, az ablakaik pont a Fórumra néznek. A bútorok mind régiek, de az ajtók és minden teljesen újonnan van csináltatva, kandalló minden szobában, van egy édes Nicky nevű zsemleszínű spánieljük és egy fekete macskájuk. Moore úgy néz ki, mint egy megpenészedett ecetes uborka, borzasztó ideges, agyondolgozza magát. Most jött Vincétől /Korda/, neki is nagyon tetszik az ötlet és Vince igyekszik most megszerezni a könyveket, amiket mi összeírtunk. Különben tavasszal jön Vince is ide. Teázás közben más vendégek is érkeztek, azok perceken belül felszívódtak és Matyi üzleti dumát folytatott Peterrel, míg Valery megmutatta nekem részletesen a lakást. Kb. egy hónap múlva fognak házavató bált rendezni, mi is meg vagyunk hívva. Matyi magával vitte a Modigliani leírást, egyes részleteket lefordított és megmagyarázta, hogy ez honnan van. Ez nagy hatást váltott ki, mert mindig érdeklődnek, hogy mi van veletek. Moore egy nagy sznob, minden művész előtt leesik az álla és azért is mindig olyan tisztelettel néz minket, mint festőfiókákat. Ja, különben az én „festészetem” meghódította már Amerikát is, ez a legnagyobb röhej. A nyáron festett szoknyákból egy kikerült oda és most írt ennek a nőnek egy barátnője, hogy azonnal küldjön még ki, amennyit csak tud, mert Palm Beachen, a kaliforniai strandon van egy üzlet, ami el akarja adni. (Ez a legelegánsabb amerikai Siófok.) Most megint festem őket miközben nevetek, mert szerintem olyan rondák. De ott úgy látszik, ez kell nekik, el vannak ragadtatva tőle. Ha ez a lökött nő könnyebb anyagra festetné és elszórt mintákat, akkor még guszta lenne, de mindig nehéz puplinból csináltatja a szoknyákat, már mondtam is neki. Matyi a múlt héten annyit dolgozott ezzel az Északi Sarkos filmmel, hogy még aludni sem ért rá. Szerdán és csütörtökön éjjel egyig dolgozott, a producer majdnem térden állva kérte, hogy maradjon bent. Először azt mondta, hogy nincs az a pénz, amiért ő bent maradna, erre felajánlottak neki négy órai különmunkáért 30.000 lírát, hát ez már hatott. A producer kocsin elvitte az Alfredóba vacsorázni és tömte, de Matyi pechére nem volt éhes, azért persze evett valamit. Másnap én is dolgoztam este, mert vissza kellett adnom a pénteket, mikor náthás voltam és helyettesítettek, így én háromnegyed tizenkettőkor, Matyi egykor jött haza és Buksi várt minket. Azért ne féljetek, nem dolgozzuk agyon magunkat, más napokon mindig tízkor már ágyban vagyunk és rengeteget eszünk. Matyi egy ültő helyében egy fél toszkán tyúkot megeszik jó ropogósra sütve és még este is képes enni, én csak csodálattal bámulom. Nekem nagyon tetszik, hogy mi ilyen elfoglalt emberek lettünk, ez annak a jele, hogy szükség van ránk és mások úgy látszik, nem tudják olyan jól megcsinálni a dolgokat, mint mi. Meg aztán az egész megjelenésünk is bizalmat sugárzik, mindig tudjuk, hogy hol hogyan kell viselkedni, mit kell mondani stb., és ezek a dolgok sokkal fontosabbak, mint hittem volna. Most kissé nagy lett a pofám, remélem, holnap nem esik egy tégla a fejünkre. [...]
