Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
1949
LEVELEK RÓMÁBÓL körül rettentő lárma van az utcán és a kislányok karonfogva mennek, utánuk a fiúk csoportokban nevetnek és kiabálnak. Az iskola előtt állandóan szulóznak a srácok, ez egy különleges játék, nagyon divatos, krétával húznak két görbe vonalat és ebben dobálnak pénzt, de úgy, hogy lehetőleg ki ne menjen a vonalon kívül, mert akkor újból kell kezdeni. Ilyen vonalak mindenütt láthatók az utcán. [...] Láttunk építőmunkásokat, akik az ebédszünetben valami lehetetlen játékot játszanak. Ketten állnak egymással szemben és ordibálnak, hogy due, sei, cinque. A többi körülállja őket és halálos komoly pofával, feszült érdeklődéssel figyelnek. A járókelők se mosolyognak rajtuk, hanem némelyik megáll és figyeli. A kezükkel is hadonásznak, és mindig mutatják azt a számot, amit mondanak. Olyan huszonegy féle játék lehet. De ezek az olaszok állandóan játszanának, ha nem kéne időnként pénzt keresni, nekem nagyon szimpatikusak. Matyival megállapítottuk, hogy úgy megszerettük Rómát, hogy itt maradnánk akármeddig és semmi kedvünk nincs már Londonba menni. Nagyszerűen érezzük itt magunkat, csak mindig legyen egy kis pénzünk, úgy, mint most és sikerüljön az aquarelleket eladni. Egyik este elmentünk Virányiékhoz megmutatni az aquarelleket, hát nem gondoltuk, hogy ilyen hatalmas sikerük lesz. Egész hasra esett a Virányi família, Póló is ott volt és azt mondta, hogy ő nem tudta volna ilyen jól megcsinálni. Marianne /Virányi/ könyörgött, hogy adjunk egy Colosseumot, de Matyi azt mondta, hogy az rossz kabala, ha az elsőt ajándékba adja. Mi úgy híztunk a dicséretek özöne alatt, hogy hazafelé ugrálva tettük meg az utat. Azt mondják, ha ezt se lehet eladni, akkor semmit. Különben Virányiék a jövő héten mennek repülővel, mert nem megy hajó és úgyis van pénzük. A szobájukban ruha és koffer tömkeleg volt, alig tudtunk belépni és csak az ágyra lehetett ülni. A Pólóval megbeszéltük, hogy másnap megtekintjük remekműveit, ő ugyanis nem jó festő, hanem „nagy festő” akar lenni. Azt hiszem, jó adag gyagya van a fejében, de ettől eltekintve nagyon helyes srác. Délelőtt Matyi festésszünetet tartott és elutaztunk Pólóhoz, tőlünk rém messze lakik. [...] A képein tengeri hullámok láthatók és ezekből fák nőnek ki. Megkérdeztük, hogy ez mi, kioktatott, hogy az az eső. A szoba tele van kagylókkal és egyéb tengeri ázalagokkal, ezekből meríti az ihletet. Ha megkérdezi az ember, hogy mi a véleménye pl. Braqueról, akkor azt mondja, hogy most nem tudja, mert nem értesült, hogy most mi van Parisban és mi a legújabb irányzat. Erre mi elnémultunk. [...] Ezek után megjelent négy francia, három fiú és egy lány, mind festők, kettő szakállas. Mint kisült valahogy megismerkedtek Pólóékkal, (ők gyerekkorukban Parisban laktak) és azóta ott tanyázik náluk a négy francia. Póló átadta az ágyát a nőnek és enni is adnak nekik, mert nincs egy vasuk sem. Kétségbe van esve szegény, hogy ezek mikor mennek el. A franciák köpnek Pólóék műveire, mert nem elég absztrakt, mivel a tengert meg lehet ismerni és a kagylókat is. Póló tegnap délelőtt eljött paszpartut vágni és segíteni, mivel már tizennyolc aquarell kész. Sajnos nincs vasvonalzónk és így elég bajosan megy. Most több pénzt egyelőre nem akarunk befektetni, mert francia paszpartu lesz, Fabriano papírból, darabja így 80 lírába kerül. Viszont muszáj szépen megcsinálni, mert a Grand Hotelben nem lehet akármilyen vacak tálalásban mutogatni. Minden nap örömmel látjuk az újságban a Rómába érkező hírességek listáját, a legtöbb a Grand Hotelben száll meg. Most valami arab és egyiptomi főmuftik, meg egy amerikai híres zeneszerző érkezett, mind a Grand Hotelbe. Reméljük aquarellel felszerelve fognak távozni. Tegnapelőtt este azt hittük, hogy itt a világ vége, egy óra hosszat villámlott, utána olyan zajjal, mint a bombázás, jégdarabok özöne potyogott, alig mertük kidugni az orrunk a balkonra. Ilyent 144
