Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)

Szőnyi Zsuzsa kézírésos naplói 1949 "Disszidol. I-II."

Szőnyi Zsuzsa kézírásos naplói 1949 “DISSZIDOL MI.”

IP4P- február !•). kedd

Este negyed nyolckor elbúcsúztam Matyitől és Maricával meg a férjével, Jenővel taxiban kimentünk a Keletibe. Marica hozott két nagy koffert, ez engem kissé idegesített, de ő abszolút nyugodt volt. Kaptunk egy másodosztályú hálófülkét, ahol csak két ágy volt. Én mindjárt levetettem egy-két pulóvert és szoknyát, mert rémesen fűtöttek. Elbúcsúztunk Jenőtől és elindult a vonat, gyönyörű politúros fa mindenütt és remekül ringatta az embert. Marica mindjárt elkezdte az élettörténetét mesélni, hogy hányán esengtek az ő kezéért, különböző grófok és amerikai tisztek, én ezen kissé csodálkoztam, mert olyan, mint egy kismalac, szalámi lábakkal, de az igaz, hogy vörös haja van, viszont az meg festett. Ekkor még némileg elhittem, amit mondott, de később rájöttünk, hogy semmi nem igaz általában abból, amit beszél. Valamit aludtunk is, bár nem sokat.

Reggel 5-kor ér a vonat Szombathelyre, itt áll egy órát és úgy megy Szentgotthárdra. A hálókocsi kalauz fél hatkor felkeltett minket, pedig akkor aludtunk a legjobban. Hamar felöltöztünk és szedelőzködtünk. A folyosón végigment egy rendőr és megkérdezte a kalauzt, hogy megy-e valaki tovább Gotthárdra, de senki nem ment. Nem igazoltatott senkit és leszállt. Kimentünk a pályaudvarról és vártuk a villamost. Kissé kínosan éreztem magam, attól féltem, hogy arra jön egy AVO-s tiszt és megismer. De szerencsére nem történt semmi, megérkeztünk Weszelits pékékhez. A mama mindjárt ijedten fogadott, hogy bent voltak Horvátlövőről a fiúk, mármint a csempészek és kijelentették, hogy nem visznek már senkit. Marica nem ijedt meg, azt mondta nekem, hogy ez mindig így szokott lenni, de ha a pénzt látják, akkor megy minden. A kislánynak azt mondták, hogy én vagyok a keresztanyja, ezt el is hitte és átadtam neki a talicskát, amit mint alibit cipeltem.

Délelőtt házi varrónő jött hozzájuk és Marica a Pestről hozott töméntelen anyagát kezdte szabni. Én is segítettem fércelni meg tisztázni, így hamarabb múlt az idő. Persze a horvátlövőieket nem értesítette senki, tekintve, hogy Maricának a legfontosabb a ruhavarrás volt, hogy az kész legyen, mire ő megy. Úgy tervezte, hogy ő velem jön, csütörtökön vagy pénteken és utánunk jönnek a férfiak. Küldött egy táviratot, hogy „csütörtökön vagy pénteken adómat fizesd be!”, amiből azt gondolta, hogy a férje ezt megérti. De ők azt hitték, hogy ez azt jelenti, hogy csütörtökön este jöjjön Matyi, pénteken Béla. Viszont a csempészek nem jöttek be, én már rém ideges voltam. Közben olyan rémhírek keringtek, hogy az angolok elfoglalták Jugoszláviát és Szentgotthárdnál tíz km-re bejöttek a magyar területre. Csütörtök este még mindig nem történt semmi, Marica azzal nyugtatott meg, hogy péntek reggel úgyis bejön Feri vagy Náci, mert hetivásár van. Este szinte biztosan tudtam, hogy Matyi a vonaton ül, és jön. Meg is mondtam Maricának, mire ő kijelentette, hogy ez lehetetlen, Jenő tudja, hogy még nem jöhet le.

и