Kopin Katalin: Kilenc évtized a művészet vonzásában. Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915-2010) és a Remseyek - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 33. (Szentendre, 2011)

Bevezető Az emlékkiállítás a 2010-ben elhunyt Remsey Ágnes sokoldalú, szerteágazó életművét mutatja be, a 19-20. század fordulójáig visszanyúló művészeti hagyományokat mindmáig őrző Remsey család tágabb történetének össze­függéseibe helyezve. Az alkotó az iparművészet, az irodalom, a képzőművészet, a bábművészet területén fejtette ki tevékenységét; a kiállításon, most első ízben az életmű valamennyi ágát a nagyközönség elé tárjuk. Remsey Ágnes gyermek- és ifjúkorát szüleivel, a Remsey Jenő-Frey Vilma művészházaspárral Gödöllőn töltötte. A gödöllői művésztelep szellemisége, részben szüleinek, részben a többi alkotónak köszönhetően életre szóló hatást gyakorolt művészetére. 1936-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. 1939- től tagja a Magyar Iparművészeti Társulatnak. 1939 és 1943 között az általa alapított Palotás Szőnyegműhelyt vezeti, mely a gödöllői szőnyegszövő hagyományok folytatója. Szőnye­geivel hazai és nemzetközi kiállításokon aratott szakmai és közönségsikert. 1949-ben férjével, Pirk János festőművésszel Szentendrére költözött, ahol öt gyermeket neveltek fel. Báb- és babatervezéssel, valamint-készítéssel 1945-től foglalkozott, emellett regényeket, könyveket írt és akvarellfestményeket készített. A kiállítás első részében szőnyegtervező tevékenységét és a Palotás Szőnyegműhely működését állítjuk a középpontba. Kiemelt kiállítási tárgyakként Remsey Ágnes közintézmé­nyekben és magántulajdonban őrzött eredeti szőnyegei, szőnyegtervei és műhelyrajzai szerepelnek. Szőnyegtervező tevékenységét árnyalják azok az eredeti tervek alapján újraszö­­vött szőnyegrészletek, melyeket a Gödöllői Iparművészeti Műhely gobelin- és szőnyegszövő tanfolyamának növendékei készítet­tek erre az alkalomra Remsey Flóra textilművész irányítása alatt. A tárlat második részében Remsey Ágnes írói munkásságát, valamint akvarellfestészetét kívánjuk bemutatni. A kiállítás utolsó egységében a Remsey család több generáción átívelő baba- és bábkészítő tevékenységét táljuk a közönség elé. Remsey Ágnes egyéni hangvételű, irodalmi és mesefigurákat megje­lenítő textilbabái mellett, archív fotók alapján rekonstruálásra kerül az 1947-1953 között működő Remsey Marionettszínház egyik bábjelenete is, az eredeti marionettfigurák bemutatásával. A kiállítás katalógusában szereplő tanulmányok új szempon­tok szerint dolgozzák fel az életmű alkotói korszakait és ágait. Török Katalin tanulmánya áttekinti a Remsey család négy generációjának történetét, melynek hátteréül a gödöllői művésztelep elvei és értékei szolgáltak. Megrajzolja Remsey Ágnes pályaképét és élettörténetét, valamint összefoglalja az egymást követő életszakaszokban végzett művészeti tevé­kenységeit. A Remsey Marionettszínház történetét vázoló, e sorok írója által jegyzett tanulmány tágabb összefüggésben, a korszak kultúrpolitikai tényezőit is figyelembe véve elemzi a család bábjátékos működését. A gödöllői kolónia hagyo­mányait folytató, annak termékenyítő szellemiségéből táplál­kozó marionettszínház értékes példaként járul hozzá a kolónia életmódbeli, valamint művészeti, nevelési elveinek gyakorlatba ültetésének és továbbélésének vizsgálatához. A Palotás Műhely működését bemutató írás összefoglalja a mű­hely történetét az új kutatási eredmények és néhány elsődleges forrás felhasználásával. Remsey Ágnes irodalmi tevékenységét Major Tímea elemzi megjelent műveinek tükrében. A szöveg a műelemzés, műértelmezés és motívumkutatás eszközeit alkalmazva vállalkozik irodalmi tevékenységének értékelésére. Remsey Ágnes kilenc évtizedet átölelő életművének bemu­tatása számos szállal gazdagítja a magyar iparművészet tör­ténetét, és eddig feltáratlan kultúrtörténeti összefüggéseket hoz felszínre. Életműve egy következetes, töretlen életút ál­lomásainak eredményeként és jelentős kordokumentumként áll előttünk. Kopin Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents