Kopin Katalin: Kilenc évtized a művészet vonzásában. Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915-2010) és a Remseyek - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 33. (Szentendre, 2011)
foglalatoskodás, a sok mesélés döntő szerepet játszott abban, hogy számára a könyvek az élet nélkülözhetetlen tartozékaivá váltak. A polgári iskola négy osztálya után rövid ideig a gödöllői premontreiekhez járt iskolába, azt követően három évig a pesti Mária Terézia Gimnáziumba, az érettségit is ott szerezte meg. 1936-ban iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára Rudnay Gyula osztályába, de különféle problémák miatt tanulmányai megszakadtak. Az 1930-as évek második felében tagja lett az Iparművészeti Társulatnak. Nagy Sándor és felesége 1921-ben újjászervezte a kolónia szerves részét képező korábbi szövőmühelyt, amelyet 1924- ben sikerült ismét az Iparművészeti Iskola tanműhelyévé nyilvánittatni. A műhelyt 1927-ig Nagy Sándorné Kriesch Laura vezette. A két világháború között Gödöllőn többen is foglalkoztak szőnyeggel. Dóczy Pál - a telep egyik tagja - például budapesti üzletében szőnyegterveket és különböző kellékeket is árusított.33 Remsey Jenő és Frey Vilma 1924-ben hozta létre saját műhelyét, „Remsey szőnyeg és gobelin műhely" elnevezés alatt. „A betanított lányok közüt szervezett apám еду-két csoportot és a saját tervezésű szőnyegeit szövette meg. Akkoriban a szőnyeg elég magas áron forgott az országban (...) Főleg azért, hogy legyen valamilyen megélhetési forrásom, átvettem apámtól (1939) mindazt, amit ő már kigyakorolt, s mivel akkor ő már a képzőművészet terén elég stabilan állt, az általa betanított szövőcsoportot átadta nekem. Egészen a második világháború kitöréséig azzal foglalkoztam.”34 Később a Palotás Szőnyegműhely Remsey Ágnes nevével fonódott össze, és művészeti pályafutásának kiemelkedő korszakát jelentette.35 Szőnyegei a fővárosi kiállítások36 mellett külföldiekre is eljutottak, melyek között a legjelentősebb az 1940. évi Milánói Textil Triennálé volt. * A harmincas évek végétől egyre jobban akadozó gyapjúfonalellátás érzékenyen érintette a gödöllőieket is. Remsey Ágnes 1943 februárjában útnak indult Erdélybe, hogy gyapjút vásároljon a szövőműhely részére. Szülei biztatására útba ejtette Nagybányát, ahol fiatal korukban, az 1910-es években ők is jártak. Nem találta a művésztelephez vezető utat, ezért megszólított egy festőt, Pirk Jánost, aki kint a szabadban dolgozott. „Amikor végiglátogattam mindenkit a telepen, egyszer csak felbukkant ő is. Rögtön láttam az arcán, hogy valami megváltozott. Két vagy három napot töltöttem el Nagybányán, a főtéren volt egy szálloda, ott laktam. Már úgy jöttem vissza Magyarországra, mint eljegyzett mennyasszony. Azért siettette János a dolgokat, mert nem lehetett tudni, mit hoz a háború. 1943 júniusában összeházasodtunk. Egy ideig ott laktunk Nagybányán. Az volt a terv, hogy mivel sok volt ott a bányászlány, áttelepítjük oda a gödöllői szőnyegműhelyt, de ez nem következett be, mert két-három hónappal a házasságkötésünk után Pirk Jánost behívták katonának és Magyarország hadszíntérré változott. Én akkor már állapotos voltam a legidősebb fiammal, s mivel Nagybányáról a legtöbb orvost is behívták a frontra, hazajöttem Gödöllőre a szüléimhez (...) Mindenünk odaveszett. A vagon, ami bútorainkat, személyes dolgainkat, férjem festményeit szállította volna Magyarországra, útközben eltűnt. Lekapcsolták vagy találat érte. A férjem akkor negyvenéves volt, tehát addigi munkásságának java része elveszett (...) Hat évig laktunk Gödöllőn a szülői házban, ahol Pirk János belejött újra a festésbe, a legszebb ’ablakos’ képeit ott festette.’’37 11
