Csukovits Anita (szerk.): "Több nyelven, egy akarattal…"Népi és nemzetiségi kultúra a Kádár-korszakban (Szentendre, 2011)

A vóci vásárban I 1970 körül I РЛАЛЛ1 Тгодог Ignác Múzeum Fotótár, Vác pártos - azaz a pártvezetés által közvetlenül irányított - szervezetei és „szövetségei” lehet­tek az új népfront tagjai, köztük a SZOT, a DISZ, az MNDSZ, egyéb termelési szervezetek mellett az MTA, a TTIT, a Béketanács, az államosított és a párt által közvetlenül irányított művészeti szövetségek, a Magyar Jogász Szövetség, a Vöröskereszt, a MSZBT után - mint afféle sorzáró (gyöngyös-) bokréta - a magyarországi szlovákok, délszlávok, németek és románok „demokratikus”, illetve kultúrszövetségei.8 A népfrontot létrehozó KV határozat a régi-új szervezetet „széles demokratikus tömegmozgalomként” határozta meg. Feladata egyértelműen az volt, hogy mozgalom-szimulákrumként az állampárt politikáját legiti­málja s népszerűsítse. „Hogy az új népfront valóban széles tömegmozgalommá fejlődjék, fokozott tevékenységet kell kifejtenie elsősorban a falun, a dolgozó parasztság politikai 8 /1 Magyar Dolgozók Pártja határozatai, 1948-1956. Budapest, Napvilág, 1998.285-294. 15

Next

/
Thumbnails
Contents