Balogh László: Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23 - március 15. MűvészetMalom, Szentendre (Szentendre, 2010)
Verba Andrea: Interjú Balog László festőművésszel
történeti jelentőségű életművek születtek itt. Kezdetben megilletődtem, hogy az általam tisztelt mesterek társaságába kerültem, hiszen javakorabeli művészekként már akkor jelentős életművet tudhattak magukénak. Néhányukat ugyan már a Főiskoláról ismertem. Rövidesen megszerettek, barátságukba fogadtak, s a korkülönbség ellenére egyenrangúként kezeltek. Bizalmukra igyekeztem rászolgálni. Első szárnypróbálgatásaimat figyelemmel kísérték. Sokat tanultam tőlük. Munkájukkal példát mutattak, ki-ki hogyan dolgozza fel a szentendrei „őstémákat'', miként „írják át" a motívumokat. Tőlük tanultam meg a képépítés gyakorlatát, a festői látást. Számomra életformájuk a mai napig például szolgál. Esténként a „kőasztalnál" összejöttünk, beszélgettünk, néha mókával, humorral is fűszerezve. Nyaranta sok híres kolléga, művészettörténész, rendkívül művelt, művészetszerető ember megfordult a telepen. Ezeken az alkalmakon én többet tanultam, mint a főiskolai évek alatt összesen... A szentendrei művésztelep rangját az évtizedeken át itt folyó elmélyült munka, az itt született életművek etikus tartása adta. Nem lehetek elég hálás a sorsomnak, hogy tőlük ilyen útravalót kaptam. Visszatekintve fél évszázad távlatából, büszke és boldog vagyok, hogy nyolc éven keresztül közéjük tartoztam. VA: Egy fiatal művész számára mi volt a iegmegragadóbb a telepiek fogadtatásában? Személyesen kik tették Önre a legmélyebb benyomást? Említene еду-két olyan találkozást, amelyre máig szívesen emlékszik vissza? BL: Ahogy ezt korábban megfogalmaztam, elsősorban Barcsay szigorú festőlogikája, sallangmentes képépítő példája, páratlan komolysággal felépített monumentális életműve, tartása imponált nekem, és mind a mai napig mértékül szolgál. A sors ajándékának tekintem, hogy barátságával kitüntetett. De nemcsak a mesterséget, hanem művészi magatartást, erkölcsöt is tanultam Delitől, Kmettytől, Kornisstól, Miháltztól, llosvai Vargától, Pirktől, Göllnertől és a többiektől. Ahogy az öreg, málló vakolatú épületekben a műtermeiket kialakították, minden egyszerű berendezési tárgy szépséget sugárzott. Számomra az a végtelen odaadás, ahogy a szakmájukat művelték, életre szóló példát jelentett. Emellett a művésztelepi mesterek mind érdeklődve figyelték, hogy mi az a motívum, ami engem, mint szentendrei születésű fiatalt megkap. Sokszor beszélgettünk a képekről, amelyeken dolgoztunk. A képépítés rendjét, a tiszta szerkezetet és a poézis iránti fogékonyságot is tőlük tanultam. Poézis nélkül egy tisztán konstruktív kép sem lehet művészet. Nem vagyok posztimpresszionista alkat, de ha megnézem például Bonnard vagy Vuillard képeit, fel lehet fedezni, hogy a legfinomabb színárnyalatok mögött is szilárd szerkezet van. llosvai Varga István a párizsi útjáról hozta ezt a szemléletet magával, és többek közt az ő élményein keresztül szívtam magamba, amit akkor - utazási lehetőségek híján - az európai művészetről tanulni lehetett. Ott volt például Deli Antal. Állítom, hogy 6 is igen nagy hatással volt rám. Nála, és ugyanígy Ferenczynél a lombok közt megfigyelt fényárnyékhatás sűrítve van. Ez az, amit Deli Nagybányán átszűrve számomra is világossá tett. A tiszta képi formálás festői rendjét. Mindezt emberileg Deli zömök humora kísérte. Egyszer azt mondtam Kmettynek, hogy nagyon sok időmet elveszi a grafika. Akkor ő odajött, a vállamra tette a kezét és azt mondta: „Te festő vagy." Ez olyan volt nekem, mint egy avatás. E mesterek kitüntető figyelme jelentette számomra az igazi elismerést. Szinte mindegyikőjük tanított vagy a Képző-, vagy az Iparművészeti Főiskolán vagy a Képzőművészeti Gimnáziumban. Számomra a grafika adta meg azt a szabadságot, hogy ne az akkori „elvárások szerint" kelljen festenem. VA: A Régi Művésztelepen töltött évek után hogyan alakult a pályája, milyen meghatározó benyomások érték? BL: 1962-ben sikerült két hétre Olaszországba utaznom. Nagy hatással volt rám például Giotto Scrovegni-kápolnája Padovában. A világ nyolcadik csodája, ahogy az meg van festve. Az nem mese, az dráma. Ez a korszak olyan emelkedett művészetet hozott létre, amit máshol máskor el se lehet képzelni. Velencében óriási hatással volt rám Bellini Körmenet a Szent Márk téren című alkotása. Húsz évvel később egy Biennáléra utaztam Velencébe, és kíváncsi voltam, vajon ugyanúgy hat-e rám ez a Bellini-kompozíció. A hatás semmit sem változott. Vagy ott van Fra Angelico a csak rá jellemző, különleges színeivel. Akkor még a mesterség tudása elengedhetetlen feltétele volt a festészet művelésének, ezért hívták mesternek a kiemelkedő jelentőségű művészeket. A XX. századi mesterek közül Giorgio Morandi festészete tűnt fel nekem. Nem is gondolná, hogy hol láttam először Morandi-képeket. Fellini filmjeiben figyeltem fel rá. Az enterieur-képeknél majdnem mindig ott volt a háttérben egy csendélete. Aztán ott van a festő Ben Nicholson vagy a szobrászok: Henry Moore és Barbara Hapworth. VA: A főiskolai és a művésztelepi évek pályáját meghatározó évei után hogy látja, vannak-e meghatározó törés- vagy fordulópontok életművében? BL: Barcsay 1974-ben nem véletlenül fogalmazott úgy, amikor munkáimról írt, hogy „életműve töretlen, egyetlen hang sem zavarta meg." Nem kellett meghajolnom a korszak elvárásai előtt, nem volt szükségem erre, mert a grafikából, ha szerényen is, de mindig tudtam 13
