Balogh László: Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23 - március 15. MűvészetMalom, Szentendre (Szentendre, 2010)
ELŐSZŐ Balogh László következetes utat bejáró, belső formaképzéséhez mindvégig hű festői életműve már jó ideje a szentendrei konstruktív szellemű festészet klasszikusai közé tartozik. Jól ismerjük emblematikus tömörségű, dinamikus szín- és formakapcsolatokból építkező kompozícióit. A mélyebb megértéshez feltétlenül szükséges és érdemes lépésről-lépésre nyomon követni az egyre letisztultabb képi megfogalmazást mutató kompozíciók belső elmozdulásait. Miben fedezhetjük fel Balogh László műveinek sajátos elevenségű, egyedi karakterét? A feszített víztükörhöz hasonlatos, szűk kivágató képterek, a hajlékony kontúrok mentén tovahullámzó formák monumentális léptéket sejtenek. Az egymást alig érintő formák játékos arabeszkje, az alig érzékelhető kicsiny elmozdulás, minden részlet az egészre, a kompozíció harmonikus egységére utal. Itt minden forma csak a másikhoz való viszonyában határozható meg. Közelítő formák, Érintés, Küzdelem - a képcímeket olvasva is nyilvánvaló, ez a minden apró rezdülésre kiterjedő figyelem a legkisebb változást sem tartja jelentéktelennek. Átkódolva az olvasatot, mintha életünk első pillantására alig észrevehető, mégis életfontosságú történései kerülnének a kép fókuszába. Az elmozduló kontúrok eleven hullámterében egyszerre jelentkezik a tudat és a látott valóság, az áthatások különös rezonanciája folytán új forma- és színkapcsolatok születnek. Ugyanakkor a konstruktív és organikus szemléletmód békésen megfér egymással. Akár összeboruló, csendesen várakozó alakok, akár a kisváros összebújó házai, akár absztrakt formák adják a kép alapmotívumait, mindig szinte lélegző formákról beszélhetünk. E tekintetben a merész színkontrasztoktól sem riad vissza a festő. A vibráló színhatárok erőterében szinte tapintható a küzdelem. Minden árnyalat csak a szomszédos színmező erőterében létezik. A hosszú érési folyamat szülte kompozíciók alapmotívumai idővel egyre koncentráltabb, egyre feszesebb képi ritmusban rendeződnek. Ahogy a festő mondja: „Szeretem két vállra fektetni a motívumokat''. A fegyelmezett, klasszikus arányrendre építő komponálást, kevésbeszédű, néha már majdnem szikár eleganciájú előadásmód kíséri. Verba Andrea PREFACE László Balogh's ouvre has belonged to the classics of constructive painting for a long time, due to his faithfulness to its inner artistic shaping. His compositions of emblematic conciseness built upon dynamic connections of colours and shapes are well-known to us. For a better understanding, it is worth following step by step the inner moves of his compositions showing clearer and clearer visual shaping. How can we discover the particularly lively and individual character of László Balogh's works? The tightly cut space in the pictures, similar to the motionless surface of water, the undulating forms alongside supple outlines suggest a monumental scale. The playful arabesque of shapes, hardly touching each other, the hardly perceptible moves, as well as every detail refer to the whole, to the harmonious unity of the composition. Every shape can be determined here only in its relation to the other. Approaching shapes, Touch, Struggle - by reading these titles it becomes obvious that this attention embracing even the smallest move regards even the smallest change as significant. We have the impression that happenings of vital importance in our life, though inconspicuous at first glance, are brought into focus in the paintings. The known and the seen reality appear simultaneously in the lively wavefield of moving outlines and the special resonance of interferences creates new relations of colour and shape. At the same time, the constructive and the organic approach coexist peacefully. No matter whether the basic motives of the picture are embracing figures waiting in silence, cuddling houses of a small town or even abstract forms, the shapes almost always seem to be breathing. In this regard, the painter is ready to use daring contrasts of colours. In the field of vibrating colour borders, the struggle is almost tangible. Every shade is interdependent with the neighbouring colour field. The basic motives of the compositions born through a long maturing process are being arranged in the course of time into a tighter and more concentrated visual rhythm. As the painter says: "I like to force the motives on two shoulders." The disciplined composing built on classical proportions is accompanied by an interpretation of almost over-simplified elegance. Andrea Verba 7
