Ruzsa György: Bronzba zárt áhítat. Az orosz fémikonok művészete és teológiája (Szentendre, 2009)
A réz szerepe
mindenütt nagy ismeretségi köre volt, más városokban is, mint Szaratovban Jakszanov, aki a «Kolokol» [vagyis „Harang”} nevű ószertartású folyóiratnak volt a szerkesztője. Küldeményeket is küldött Novgorodba, Kurganba, Sztavropolba, Omszkba és más városokba. És hozzá is jöttek áruért, ha nem volt kész áru, akkor vártak, amíg el nem készül.”161 Az emlékirat más érdekes részletekre is kitér, például arra, hogy milyen rézötvözeteket használtak. Általában sárgarézből [латунь] készültek a tárgyak, vagyis réz és cink ötvözetből. Ennek aránya egyharmad rész cink, kétharmad rész réz [медь] volt. A. P. Szeröv hangsúlyozta, ha ennél több cink került az ötvözetbe, akkor törékennyé váltak a tárgyak. Néha bronzöntvényeket is készítettek. Ezt az ötvözetet speciálisan nem állították össze. Ilyenkor vegyes fémhulladékot [nagyrészt rézből állót] használtak, melybe nem több mint tizenöt százaléknyi ónt is tettek. A vegyes fémhulladékot Pjotr Jakovlevics Szeröv Kosztromában egy Sarber [Scharber] nevű kereskedőtől vásárolta. Az ikon hátoldala, melyet egyszerűen „iznanka”-пак [изнанка] vagyis fonáknak neveztek, mindig elsimított, vagyis reszelővei megmunkált volt. A vevők tiszteletben tartották, becsülték a reszelővei megmunkált fonákot.171 A hagyományőrzés szempontjából fontos volt az is, hogy rézöntvényeket használtak, pontosabban rézötvözetet, korábban bronzot, vagyis tiszta réz [vörösréz] és ón ötvözetét, később - és ez volt a leggyakoribb - sárgarezet, vagyis tiszta réz és cink ötvözetét. Persze kisebb mértékben gyakran egyéb színesfémek is bekerültek az ötvözetbe. Igen ritkán vörösréz öntvénnyel is találkozhatunk. A réz, ez a nemes csillogású, misztikus élményeket felerősítő különleges fém tehát meghatározó szerepet játszott az orosz ikonművészet alakulásában. 22
