Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Romsics Imra: Két úrbéli egyezség a kalocsai Sárközből

hogy a végrehajtásra következő legközelebbi év január lén az első részletet, és minden utána következő január lé", a többi mindenkor egyenlő részleteket az esedékes 5% toli kamatokkal együtt a Szegszárdi Uradalmi pénztárba beszolgáltatandják; különös kedve­zésül megengedtetvén, hogy a menyiben egyes váltság kötelezettek egyszerre lefizetni óhajtanák, ezt a végrehajtás befejezésétől számítandó egy év alatt névszerinti értékben elfogadandó földtehermentesítési államikötvényekben telyesithessék. 6or A közlegelöböli részesülésre jogosultaknak ismertetnek el a.) az első pontban említett, és államilag kártalanított 472 úrbéri zsellérek és pedig ezekből 8 nyolczat egy úrbéri telekre számítva 59 telek utáni illetőséggel; b.) a helybeli rom. Kath. lelkészet egy egész; c.) a helybeli rom. Kath. kántor tanító 2/4. és a helybeli község jegyző szintén 2/4, összessen tehát 61 telek utáni illetőséggel; melly ilykép kimutatott telkek mindegyi­kére az uradalom legelő illetményképen 15 az az tizenöt 1200 Dőlés holdat fog kiad­ni. Közczélokra pedig az uradalom következő adományzásokat teszi: a.) a helybeli rom. Kath. lelkészet legelöbeli járandóságának 24 holdig való kiegészítésére adományoz 9 holdat, b.) a rom. Kath. tanító személyzet ugyan illy illetőségének 24 holdig való kiegé­szítésére 16 és 14 holdat az az tizenhat, és fél holdat, c.) a közös iskolai alapnak törvényes legelőbeli illetményül kijárultat 16 az az tizenhatholdat, d.) a helybeli jegyző legelöbeli illetményének 15 holdig való kiegészítésére 7 'A az az hét és fél holdat, e.) az úczák sza­bályozására 2 az az két holdat, f.) föld hordó helyekül 3 az az három holdat. Ezeken kívül g.) az izraelita hitközség temetkezési helyéül szokott helyi árak szerinti váltság mellett kiadni fog 600 az az hatszáz Líölet. h.) A rom. Kath. temető czéljára már korábban adomá­nyozott, és tényleg ki is hasított 5 holdnyi terület jövőben is e czélnak szolgáland; végre i.) rév állás illetőleg rakodó helynek közös tulajdoni jog mellett túl a Dunán a Faddi ha­tárral érintkező, a térképen В betűvel jegyzett egy hold, és 929/1200 Dől zátony területet, mellynek megfelelöleg a Duna balpartján ugyan illy kiterjedésű közös használatú terület fog a község által e czélra kijelöltetni, melly két rév állási illetőleg rakodó helynek esetle­gesjövedelmei közterhek könyebb viselésére rendeltetett, közjövedelmet képezendnek. 7er A telekkönyvben haszonvehetleneknek kitüntetett területek, melyek az alábbi új államú bírtok körrajz szerint az uradalmi illetőségbe esendnek az uradalmat, a volt úrbé­resek területébe esendők pedig minden beszámítás nélkül ez utóbbiakat illetendik. 80r Az uradalomnak kisebb királyi haszonvételeire vonatkozó minden úri jogai, de különössen a halászati joga a törvény értelmében e jog gyakorlására alkalmas ezen határ­beli minden vizekben, maguk telyes épségében jövőre is fentartatnak. 9er A közlekedési utak valamint az új kiosztás által szükségessé válandó dűlő utak, és csapások, úgy a védtöltések vonalai is a megyei ide vonatkozó szabályok szerinti szé­lességben fognak kiadatni illetőleg fentartatni. 10er Az elkülönítést, és elhelyhezést illetőleg kölcsönössen megálapíttatik: A fajszi volt úrbéres birtokosok, és szabadosok, s a község mint testület az alsó, és közép határban lévő a hiteles telekkönyvben tüzetessen kitüntetett külső tényleges birtokaikat az öreg Dunától a Bogyiszloidoromlás, Lenes puszta, Dusnok községe, Halász, Kas, Orosz, és Kerek puszták határai között jövőre is megtartyák; — legelő járandóságaikat pedig ki­fogják kapni a falu körül elterülő legelők, Kalváriafokja, disznójárás, /: Szigetkörüli le­gelő:/ Szilas, Kétágközi, Rétaljai, Eperjesi, Tálói, Bakmáté, Öreg-porong, Kis-porong, Sóshátalja, Patyom, Fehérnád, Hoszúerdődombja, és Hidontúli legelő[részekből], vala­mint a felső legelőnek a belsőségeket érintő széléből; megjegyeztetvén hogy a térkép, és födkönyvileg feltüntetett haszontalanok, utak, árkok, vízállások, és a t. mint ez már 78

Next

/
Thumbnails
Contents