Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
vagy I. Leó pápával történt találkozására. Messzemenő tervei megvalósításában halála mindenképpen (453) megakadályozta. Megkockáztatjuk annak a lehetőségét, hogy Attila halála nem is annyira a hun birodalom fennmaradása, mint inkább a mediterrán birodalom sorsának további alakulása szempontjából volt sorsdöntő. Hasonlóképpen kétségeink lehetnek a másik évszám (476) jelentőségével kapcsolatban. A köztudatban fontos dátum a kortársak szemében szinte jelentéktelennek volt mondható. Ugyanis 476-ban nem ért véget semmi, és az a történeti képződmény, amit antik birodalomnak nevezünk, zökkenőmentesen fejlődött tovább. A kortárs számára mégis érzékelhető hatalmi vákuum nyugaton III. Valentinianus halálával (455) következik be, ahol is azt követően, politikai értelemben, pontosabban: a hatalom legitimitása szempontjából, és nem fizikai értelemben gyenge császárokat fognak állítani. De annak nem sok köze volt a hunokhoz. - Keleten ugyanakkor II. Theodosius halálával (450) a gót hadvezér, Aspar játszadozik a császárállítás aktusával, előbb Marcianust (450-457) emeli a hatalomba, majd pedig egy másik katonát, I. Leót (457—474). Leó nem csekély küzdelem és áldozat árán megbuktatja Aspart, aki a hatalmi harc közben életét vesztette (471).130 Keleten és nyugaton egyaránt legitim uralkodóként leányát, Ariadnét feleségül adja a büszke „magister militum per orientem” címet viselő szír (izauri) Zénonhoz. így Leó halálát követően közvetlenül Zénón jut hatalomra (474). Zénonnak azonban van egy társuralkodója, egy bizonyos Basiliscus, aki majd egy esztendőre eltávolítja Zénont a hatalomból. De amikor Zénón 476 augusztusában győzedelmesen visszatér Konstantinupolisba, most már egyedüli legitim uralkodóként, akkor valóban egy új korszak kezdődött a birodalom történetében, de az nem a bukásé, hanem a mindenkor egyedüli császári hatalom helyreállításának korszaka. Nem véletlen, hogy ugyanakkor nyugaton megbukik az egykor Attila környezetéhez számító hadvezér Orestes fia, Romulus Augustulus, az „utolsó nyugatrómai császár”. Odoakar ugyanis Zénón bíztatására érkezik Itáliába, hogy eltávolítsa a hatalomból Zénón politikai szövetségese, a pillanatnyilag dalmáciai száműzetését morzsolgató Julius Nepos (+480) ellenfelének, Orsetesnek kreatúráját. A legitim császári hatalom szempontjából súlyos válság, úgy tűnik I. Anastasius (491-518) hatalomra kerülésével lezárult. A köztörténet ismeretében, tulajdonképpen, túlzás azt állítani, hogy az antik birodalom egykor Attila halálának köszönhetően menekült meg az összeomlástól. Attila halála, és azt követően a hun-birodalom megroppanása legfeljebb csak az antik birodalomra nehezedő külpolitikai nyomást enyhítette időlegesen.131 Priscus132 töredékei között találunk egy híradást, ami arról tudósít, hogy 449-ben a hun birodalom keleti végein az akatzirok fellázadtak. Az akatzirok lázadása egy újabb sztyeppéi népmozgás megindulását jelzi,133 ami nyilvánvalóan hatással lehetett ahun birodalom feletti központi hatalom alakulására is. A sztyeppe új urai, az avarok 400 körül már a Balkas- és az Aral-tó menti sztyeppéken is éreztették hatalmukat. Velük szemben a hunok feladják hajdani törzsszállásukat,a Talasz és a Szir-darja-menti sztyeppét.134 Az avarok előnyomulásáról tesz jelentést a szaragurok, urogok (ogurok) és onogurok követsége, amelynek tagjait 463-ban fogadja Konstantinupolisban I. Leó császár, akik tudósítanak 130 Stein, E., Geschichte des spätrömischen Reiches. Bd. I. 1928. 529-534. - Bréhier, L., Vie et mórt de Byzance. 1968. 24. 131 Besevliev, V., Die protobulgarische Periode der bulgarischen Geschichte. 1981. 68. 132 FHG. IV. 85-86. 133 Vö. Váczy P, A hunok Európában. In: Attila és huniak Szerk. Németh Gy., 1940. 85. 134 Uo. i. h. 647
