Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
a másikat az alapvető kérdéseket feltevő és korszerűen megválaszoló, elméleti szinten szóló igazi tudománynak. A kettő egymással nem ekvivalens, ezért eredményeik nem is kapcsolhatók össze. Úgy vélik, hogy a néprajz csupán legfeljebb látleletet tud készíteni; ha van erénye az legfeljebb egy pontos diagnózis elkészítése. A politika, a politológia nyelve, fogalomrendszere igen közel áll a történettudomány, szociológia, filozófia, antropológia nyelvéhez, fogalomrendszeréhez. Úgyszólván alig lehet őket megkülönböztetni. Emiatt könnyen szót értenek egymással még akkor is, ha egy-egy fogalom mögött eltérő vagy egészen más tartalmak állnak. Közös jellemzőjük, hogy mindketten felemelkednek a jelenség szintről egy fogalmi szintre, s ettől kezdve már egy hajóban eveznek, értik egymást. Nem a dolgot magát nevezik meg, hanem annak szimbólumát. Ez mintegy lefaragja tények durva kérgét és szalonképessé teszi, sztaniolba csomagolja a sokszor riasztó valóságot. Emelkedettebbnek tűnik a társalgás, ha álcázzuk, megszelídítjük a valóságot. Ha nem írjuk ki a bűnöző esetleg cigány voltára utaló nevét Rafael Ignác, hanem R. 1. monogrammal helyettesítjük. Ha holt részegséget ittasságnak, alkoholos befolyásoltságnak minősítem. Ha egy vasgárdisták által kivégzett fél falu emlékezetét régi vagy történeti sérelemnek mondom. Ha a rabló háborút a terrorizmus elleni harcként emlegetem. Ha történelmi szükségszerűségnek tüntetem fel népek kitelepítését, államok, nemzetek megcsonkítását; igazságtevésnek mások nemzedékeken át felhalmozott javainak elvételét; s kultúra és civilizáció terjesztésnek a gyarmatosítást. Persze az itt csak tővel-heggyel előhúzott példák nem érvek, csupán arra szolgálnak, hogy megvilágítsuk mit értünk torzításon. A torzítás nem a tudomány igénye és szándéka szerint való, hanem az olyan politika módszere és lényege, amely a közvéleményt akarja megtéveszteni, s ehhez meg akarja szerezni a tudomány hitelesítő pecsétjét is. Persze ez egyáltalán nem könnyű, sőt többnyire lehetetlen. Ám a szót lehet keverni, az ellenérveket elnyomni, sőt olykor csak hivatkozni tudományos megállapításokra, tekintélyekre kiragadott idézetekkel, tudatos félremagyarázásokkal. Mint említettük a politika, a politikát szolgáló tömegkommunikáció nyelvezete és a társadalomtudományoké formailag közel áll egymáshoz, s ezért könnyebben értenek szót. Egy felkészült riporter ravaszul tud kérdezni, a laikus közönség számára szinte mindentudó, a helyes válaszokat könnyen ki is tudja forgatni. De mit kezdjen egy olyan néprajzossal, aki a közvetlen valóságot szólaltatja meg. Aki, ha meg akarja igazán ismerni egy faluban élő magyarok és cigányok viszonyát, nem ott kezdi a válaszadást, sokszor a kérdést, hogy vannak-e cigány ismerősei, barátai, dolgoznak-e a cigányok, megbízható munkásoknak, szavahihető embereknek tartja-e őket. Onnan indul és azzal érvel: Hozzá adná-e a lányát ehhez és ehhez? Szívesen kiadná-e háza, lakása felét cigánynak? Soroljon fel ilyen eseteket. Említsen konkrét példákat magyar-cigány vegyes házasságra? Elfogadná-e egy cigány férfi, hogy neki magyar asszonya parancsoljon? Az ő akarata érvényesüljön? Hidegen hagyná-e, józan megfontolásból eltűrné-e, hogy anyját, feleségét, testvérét szidja vagy megüsse egy magyar? Megtörtént esetek elbeszélését kéri vagy akarja feljegyezni, ha maga is tapasztalt efféléket. Ellenkező esetben alap nélküli, illendőnek tartott válaszokat könyvelhet csak el. Ezeket a kérdéseket nem lehet elkenni. Nem adni rá egyenes, konkrét válaszokat vagy a történeti múlttal, a puszta kulturális különbséggel, eltérő értékrenddel, iskolázatlansággal magyarázni, érvelni meg sem szabad próbálni. És még vannak ennél sokkal bonyolultabb helyzetek, áttekinthetetlenebb viszonyok, mellbevágó esetek, ha a társadalom, a napi politika, a kelet-közép-európai térséget szemléljük akár napjainkban, akár történetileg. 633
