Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Klamár Zoltán: "Azelőtt az én gyerekkoromba' itt mindenki Ancsán meg Kracsún vót"
a határőrvidéki korszakban szerezte meg a két pusztát. A 19. század első harmadában a faluról Fényes Elek statisztikai és földrajzi monográfiájában ez olvasható: „Mártonyos, magyar-rácz f. Csongrád vármegye szélén: 2125 kath., 2219 n. e. óhitű, 4 ref. 68 sidó lak. Kath. és óhitű anya templomok. Synagóga. Sok dohányt, és gabonát termeszt. Bora gyenge. Marhája, s hala bőséggel a Tiszában. ”17 Népesebb pusztaként említi Szent Pétert a falu mellett 228 katolikus és 186 szerb lakossal. Ezen a határrészen Martonossal osztoztak a horgosiak, és ez már a fent jelzett időben tanyákkal népes.18 Az Alsó Járásszél tanyásodási folyamatát három térképen követtük nyomon: a második katonai felvétel ZONE 21 COL. XXII. Török-Kanizsa szelvényén (1881-es felvétel); a List 41 Kanjiza 3, Delimiőno dopunjeno 1953 godine, szelvényén, mely az Izdanje Geografskog Instituta J(ugoslovenske) N(arodne) A(rmije) (a Jugoszláv Néphadsereg Földrajzi Intézete) 1930-ban készült térképfelvétel frissített változata; és az 1940-es évek elején készült Magyarkanizsa M(ező) V(áros) távolsági térképe című kézzel rajzolt térképen.19 A vidék talajának természetes vízpótlása a Tisza folyó és a Körös patak vízhozamától függ (lásd a két katonai térkép részletét). A két szeszélyes, kanyarulatokkal tűzdelt medrű folyóba több időszaki vízmosás torkollik. Ennek köszönhető, hogy a szabályozások ellenére még a 20. század közepén is áradások veszélyeztették a tanyai telephelyeket és a gazdálkodást. A rendkívül magas tiszai vízállások 1916, 1919, 1923, 1924, 1932, 1940, 1941 és 1970-ben voltak.20 Ezekben az években a folyó visszaduzzasztotta a Körös patakot, és emiatt tanyák pusztultak el, kerültek átépítésre, illetve több régi tanyát az ármentes magaslatokon építettek újjá. A Lupuj-sor a legelő peremén 85 méter magasan fekszik, míg a Bogárzó vize mindössze egy méterrel volt alacsonyabb, 84 méteren hullámzott. A Tiszai töltés megépítéséig a rétbe rendszeresen bejárt a folyó vize áradáskor. A talajszint itt 78-79 méter mindössze. Az áradások hatására a második világháború után, az ötvenes évek elején jelentős lecsapolási munkák indultak meg, melyeknek eredményeképpen a Köröst új mederbe terelték, míg a járási szikes tavak vizét: Bogárzó, Nagy Bogárzó, Susi tó lecsapolták. „... vót egy ilyen mocsár, csatoknak hívtuk. Annak itt a szélibe’ástak egy árkot (...), me’ azelőtt mindig er ’e begyütt a víz, oszt majdnem a küszöbig ért. Egybe’olyan idős, mint én éppen, me ’ ’53-ba ásták (...). És azé 'ásták me ’magyar időbe vótak nagy árvizek. ” (Fehér Ferenc, 1953. Lupuj-sor). A korábbi állapotokról pedig egy 1854. évi tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzés tájékoztat: „Dimitrievics Vitalis bíró úr előterjeszti, hogy az Országutak, jelessen Juhász János Szállása alatt, úgy az úgynevezett Sóti keresztjénél nem különben a Bogárzón keresztül vezető töltés olly rósz állapotban vannak, hogy azok téli időben, az utóbbi pediglen víz áradások alkalmával majd nem egészben járhatatlanok azoknak a nyár szakábani leendő lekészítését indítványozza. ”21 A szabályozási munkálatok eredményeképpen a korábban veszélyeztetett területek ármentessé váltak, de a járási legelő természetes vízpótlása jelentős mértékben csökkent. Ennek következtében a 20. század második felétől a 17 Fényes Elek, 1837. II. 54. 18 Fényes Elek, 1839. IV. 173. 19 A második katonai felvételnek a vidékre vonatkozó szelvénye és a távolsági térkép a Zentai Történelmi Levéltár térképtárából való. A jugoszláv katonai felvétel szelvényei a dolgozatíró tulajdonát képezik. 20 Dere, Kornel-Tomic, Pavle, 1982. 45. 21 ZTL F. 004. Magyarkanizsa RT város jegyzőkönyve 1853-1856. 57
