Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
szálakkal, hogy a teteje a nádbugáknak egy keskenyedő nyílást hagy az ég felé. Körül is van fonva, meg külső-belső oldalán földdel kupacolva az erősség kedvéért. Az egyik oldalán szabad a nyílás, a ki-bejáró pásztor számára, aki is a vasaló közepin szokta a tüzet megrakni és a pásztor ételeket elkészíteni. A jó vasalóban mindenkor ott parázslik a finom gané-tűz a hamu alatt. Ez a legősibb konyhakészség méltán bámulatos. Egyik stockholmi néprajz tudós látogatóm nem győzte csodálni egyszerűségét, célszerűségét Szél nem képes kidönteni, benne a tüzet eloltani. Tartóssága pedig szinte végtelen... Csinált is róla egy csomó fényképfelvételt múzeuma számára. No de konyhakészségről lévén szó, térjünk csak vissza a hüs esti légben szálldogáló illatokhoz... Tésztás kása készült. Jó barna pirosra forgatva. Erről megestlen illendő volna kimerítő dicséretekbe bocsátkozni. A leírás hosszadalmassága miatt ezúttal azonban csupán azt engedem sejteni, hogy párja nem sok akad a konyhaművészetben. Az elkészítés oly bonyodalmas, hogy még a pásztorok között is, akik tudvalévőén jelesül szakácskodnak, nem sok igazi mestere akad ennek az ételnek. Száz szónak is egy a vége, igen jól bepakoltunk belőle. Mint a göböly. Eközben a ménes is lassan leheveredett. Imre nekiállt egy fűcsomóval és fényesre súrolta a bográcsot. Víz és hamu nélkül. Bévül olyan fényes lett, mint a tükör. Szinte a légy is lábát törte síkosságában, ha rámerészkedik. A pásztorság igen nagy súlyt helyez a tisztaságra. Az ég pirosságába mind több szürkéslila keveredett. Zúgó nádasok felett egy-egy bíbic siránkozott. Talán az öreg kolompost sajnálták, aki is mint felbujtó, súlyos büntetést kapott. A szilaj ménesi világban a legnagyobbat... Amint Sándor végigjártatta szemét az elhelyezkedő ménesen, végezetül odakajátott nagyfennen Imrének: Aztán a vén lógóst pedig megbéklyózni... Megbéklyózták. Búsan szökdécselt az öreg csataló, miként sziklán a kecske, megmegrázva olykor a kolompot. Hja, rendnek kell lenni a Hosszúfenék tájékán is. (Bekövetkezett a pusztai csend. Jött a rejtelmes éjszaka. A pásztortüz versenyt pislogott a pipatüzzel... és szívderítő módon kiderült annak története, hogy miért éppen Imre bojtárkodik, szakácskodik a Kecskéspusztán.) Az elfeküdt ménes után mi is végleg elheveredtünk a dús szőrzetű bundákon. Nagyszerű pusztai ruhadarab ez annak, aki elbírja a viseletét. Meg oszt élni is tud véle. Helyettesíti az esőköpenyeget, banyakemencét, derékalját meg a takarót. Jó fürtös, mint az ős magyar juhnak a racgának a bundája, amelyből készül is. Amúgy ázás hijján is megnyomja a maga negyven kilóját. Ha az ég pár napig locsolgatja, legény legyen, akinek két vállát be nem horpasztja. Egy pesti újságíró szemlélgette egy ízben e gyönyörű alkotmányt, amint délcegen ringott a pásztor termetén. Igen hogy megkívánta annak viseletét. Mikor aztán nagy szívességgel a nyakába kerítették, hát a tizedik lépésnél teknősbékává zsugorodott alatta... A pusztázó pásztor világban a nevezetes ruhadarab gyakorlati használata elválaszthatatlan az egészséges munkakészségtől. Persze érteni kell módját, hogy a miként lehet benne elfeküdni akként, hogy a földre heveredve az ember béfödje a fejétől a talpáig. Mert ez volna a fő rendeltetése a földön hálóknál. Az megint használati titok, hogy a bunda annál nagyobb meleget ad, minél kevesebb ruhadarab fedi az embertestét... Egy ilyen bundában pihenő pásztor egy egészen sajátos kinézésű ősidőkbéli hosszúkás állatnak tűnik föl a földön. Mint egy nagy szőrös hernyó, furcsán karimázott ponttal a tetején, ami 610
