Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
Erdélyi István HORTOBÁGY - FESTŐMŰVÉSZ SZEMÉVEL Nagyhortobágy1 jelentős része, szinte az egész, történelmileg meghatározott tájegység, ma nemzeti park. Ezen belül, bizonyos területei jelentős idegenforgalmi szerepet játszanak a rajtuk élő állatok és emberek munkája révén. Ez tökéletesen megfelel a 20. század második felének vége felé kialakult követelményeknek. A 20. század elején, szinte egészen a második világháborúig, még sokat megőrzött a szilajpásztorkodás során kialakult életformából. Ezt akarta rögzíteni képein és így valamit megőrizni az utókornak is, a múlt század egyik legjelentősebb, mára szinte elfelejtett és kevéssé értékelt művésze Boromisza Tibor.2 Akit keresett, az a pásztoréletforma embere és hagyományos, részben általa létrehozott környezete. Annak, amiért a puszta embere élt, küzdött és igyekezett a maga módján fenntartani, egyszer s mindenkorra vége szakadt. A Hortobágy szépsége és különössége korábban Csontváry Kosztka Tivadart is megihlette, ott készültek a „Vihar a Hortobágyon” és a „Kilenclyukú híd” című képei (Ezt lefényképezte, majd pedig a csárdában festette meg.). Boromisza Tibor, aki 1928 és 1930 között összesen tizennyolc hónapot töltött ott el, szinte szakadatlanul együtt élve a pásztoremberekkel, és ezalatt nemcsak hatalmas képi anyagot alkotott fel, hanem megismerkedve az ottaniakkal, minden néprajzi alapismeret nélkül ugyan, de jelentős néprajzi tudásanyagot is felhalmozott.3 Amit most bemutatni akarunk, az írásos munkáinak - amit természetesen nem nevezhetünk gyűjtésnek — csupán kis hányada lehet. Művészetének teljes feldolgozása, oeuvre-je eddig nem készült el, képei részben szétszóródtak magánosok kezén, kisebb részben közgyűjteményekbe kerültek, avagy megsemmisültek.4 1929-ben a hortobágyi képeit a Nemzeti Szalonban mutatta be. A pusztán összesen 25 pásztorportrét készített (közülük kettőt mutatunk be képeinken). A debreceni Déri Múzeum gyűjteményébe csak 1947-ben jutott el több képe. Ott készült festményei közül, részben a Magyar Nemzeti Galéria Adattárának jegyzékére támaszkodva, az alábbiakat említhetjük meg: Nádaratás, Hídi vásár, Ménes a viharban. Mivel rendkívül szorgalmas alkotó volt, művészetének az összefoglaló, monografikus értékelése nem kis tudományos feladat lenne. Magunk most nem a teljes életművet szeretnénk bemutatni, illetve kommentálni, hanem csupán hortobágyi éveiről adunk rövid ízelítőt,, méghozzá főleg saját írása alapján és annak közlésével. Művészi tevékenységéről és részben életéről, több kisebb-nagyobb tanulmány, sőt korai munkásságáról önálló kis könyv született.5 Ezek adatait részben értékesítettük is jelen tanulmányunkban. 1 A Hortobágy név eredetét vitatják, Id. 14. j. Ld. róla Kiss Lajos cikkét az ott idézett kötetben. 2 Bácsalmás 1880. március 8 - Szentendre 1960. január 8. 3 Kéziratára, a „Három év nyeregben” című naplóra, nem tudtunk ráakadni. 4 1944-ben, február negyedikéről ötödikére virradó éjjel, a budai műtermében német SS különítmény gyújtotta fel képeit. Ő maga azután Keszthelyre menekült és ott élt egészen 1953-ig. 5 Hevesy Iván. Boromisza Tibor. Amicus kiadás, Bp. 1922. A művész önarcképével és több munkájának reprodukciójával. 605
