Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bartha Elek: Temetők, sírjelek, fejfák
Bartha Elek TEMETŐK, SÍRJELEK, FEJFÁK Gondolatok egy magyar fejfa monográfia kapcsán Az emberi társadalmak és kultúrák kutatói vizsgálatuk tárgyáról fontos információkhoz jutnak a temetkezés során kódolt információk megfejtésével, azok megfelelő értelmezésével. Vannak stúdiumok, mint például a régészet, amelyeknek a temetők, temetkezési helyek elsőrendű forrásait jelentik. Rég letűnt közösségek kulturális arculatáról, társadalmi életéről, világnézetéről fontos ismereteket őriznek az emberi maradványok mellett a sírok, annak a gyakorlatnak az emlékei, amellyel a hátramaradottak elhunyt hozzátartozóik nyugvóhelyeit kialakították, megjelölték. A halottkultusz, ezzel együtt, ennek részeként a temetők, a temetkezés hagyományainak vizsgálata fontos kutatási területe a néprajztudománynak és a folklorisztikának is, amely tudományok a maguk változatos módszereivel és szemléletmódjával kiválóan alkalmasak különböző korok temetkezési gyakorlatának és temetőinek feltárására. A magyar néprajztudomány a XIX. század óta kiemelt figyelmet szentel a temetők kutatásának. A népi díszítőművészet, a néphit, a népszokások, a vallásosság, a társadalom, a népi írásbeliség, a településnéprajz és más tudományterületek különböző nézőpontokból vették és veszik vizsgálat alá a Kárpát-medence falusi és városi temetőit. A díszesen faragott fejfa a nem szakemberek számára is hordoz esztétikai értékeket, és mára a fejfák több morfológiai típusa nemzeti szimbólumaink sorába emelkedett. Nemzeti emlékhelyekké váltak egyes temetők is, részint az ott nyugvó személyiségek, részint éppen a sírjelekben megjelenő értékeknek köszönhetően. Elegendő, ha itt csupán a kolozsvári Házsongárdi temetőre, a 301-es parcellára, a szatmárcsekei vagy a balatonudvari temetőkre utalunk. Vagy arra a tényre, hogy a körülöttünk elterülő utódállamok településeinek hajdani magyar lakosságára, a népesség valós etnikai arányaira számos esetben a temetők tanulmányozása révén kaphatunk hiteles képet. Még akkor is, ha a temetőkben megjelenő társadalmi tükörkép szükségszerűen és minden esetben egy sosem volt, abban a formában sosem létezett társadalom képe, hiszen a fejfás temetők fél- egy évszázad, a kőkertek akár több száz év vegyes keresztmetszetét őrzik az utókor számára. A magyar temetőkről az utóbbi évtizedekben több monografikus összefoglalás született. A téma kutatásában a XIX-XX. század fordulójától az ezredfordulóig több kezdőpontot vagy jelentősebb fordulópontot is megjelölhetünk. A XX. század 70-es éveiben Kunt Ernő által elkezdett komplex megközelítésű temetőkutatást az ő kérdőíve nyomán megindult helyi kutatások tucatjai követték. Összefoglaló munkái,1 valamint Balassa Iván kutatási áttekintése és későbbi magyar temető monográfiája2 mellett feltétlenül említést érdemel ugyanebből az időszakból a Kunttal kortárs Novák László munkássága, aki kutatásait az 1960-as években kezdte, és már az 1970-es években több tanulmányt és monografikus összefoglalást készített a Duna—Tisza-közi temetők és fejfák témakörében. Novák László részint közelebbi lakóhelyének fej fakultúrája, az itt található református 1 Kunt 1978, 1982, 2 Balassa 1973, 1989. 549
