Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Kovács László Erik: A köröstárkányi temetőút változástörténete
felszabadította az 1565-ben épült, de 1843-ban leégett,7 és újjáépített templom körüli belterületet az építési tilalom alól. A paraszti társadalom zártságát eredményező korlátozott gazdasági források közül az építési telek, vagy egyszerűen a telek kiemelkedő fontosságú.8 Ezért ennek elnyerése ebben a statikus rendszerben a falu egyházközségének jóváhagyásával mehetett csak végbe. A jóváhagyott építési engedély feltételhez kötésével az egyházközség a halotti rítus egyik helyi hagyományban jelentős elemét próbálta előrelátó módon biztosítani. A kijelölt és írásos formába öntött elvárás az építő felé, kontraktus vagyis szerződés formájában letétbe került Nagyváradon is. Ennek a normának a betartásáért a lelkész és az egyházközség felelt, azonban a református egyházban működő szabad lelkészválasztás következtében az egyházi vagyon gondozása és egyben tartása az egyházközség képviselőinek a kezében összpontosult, ami feszültséggel volt terhes a konzisztóriumi jegyzőkönyvek alapján is. A telken áthaladó gyalogút szolgalmát már a római jog is rögzítette. A szokásjog mellett a kommunista alkotmányok bevezetéséig az európai jog szervesen magába építette a római jogot is. A köröstárkányi temetőút, szolgalma, melynek jelentős része az adományozás után megépült magánház udvarán és hátsó kertjén vezetett keresztül a megváltozott jogi és politikai környezetben már nem volt biztonságban. Az adományozott területen a család a telekmegosztás továbbélő példájaként két házat is épített, melynek aztán két udvara, két szárazkapuja, két hozzá tartozó csűrje és két hátsó kertje is lett. A „kézből való” temetések, melyek folyamán a halott legközelebbi férfi rokonai a halottas háztól a templomba vitték a halottat, ahol a pap elbúcsúztatta, az 1980-as évek végéig az idős szülők portáján, udvarán keresztül vonult át a gyászmenettel a temető főbejárata felé, amely a környező domb tövében, a templommal egyenesen szemben helyezkedett el. Az idős szülők elhunytával a ház és a telken keresztül haladó sikátor gazdát cserét, aki egyszerűen bezárta a szárazkaput, azzal az indokkal, hogy „ne nézzen senki a levesébe”, vagyis ne lássanak bele magánszférájába. A falu a felháborodás után a megmaradt telekhányad törzsökös örökösétől várta el a temetőút megnyitását. Valójában csak az udvar megnyitása volt fontos, mert a telken való átjárás már az új tulajdonost sem sértette volna. Az udvar használata temetésekkor egy szimbolikus és egy reális indokot is magában foglalt. A szimbolikus indoklás szerint, amelyet az egészségében is megrokkant prezsbiter képviselt, a falu csak a jogos tulajdonára tartott. A reális indoklás a temetőre felvezető mellékutca viszonylagos messzeségét sérelmezte, valamint annak kiépítettlenségét kifogásolta a csúszós úttól féltvén az idősebbeket a lábtöréstől és a férfiakat a koporsó esetleges elejtésétől. A szomszéd udvar „sikátora azonban csak az 1990-es évek elejéig, az egyetemet végzett óvónő hazaköltözéséig volt nyitva a falu lakosai előtt. A telekadományozást követően megépült hagyományosan zárt sejtmag - lakóház és az udvar - a faluközösségből kiszakadt és idegen normarendszerben tovább szocializálódott új tulajdonos hazatérve egy magasabb társadalmi pozícióba került. Döntésével azonban megbolygatta a hagyományos tekintély elven működő paraszti közösség etikai normarendszerét és szabályozási mechanizmusát. A megváltozott életkörülmények közül visszatért, magasabb végzettséget szerzett óvónővel a falu fiatalabb nemzedéke egységesen szolidaritást vállalt. Ennek egyik oka 7 Körösvölgyi Kaláris: 2003. В Baily szerint a paraszti társadalomban sikert mindig csak mások rovására lehet elérni. Baily, F. G.: 1971,227. 467
