Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Korkes Zsuzsa: Ajándékozási szokások változása a Galga menti lakodalomban
maringot ajándékozott a lány a regruta szeretőjének. Sorozás után bált rendeztek, ahova a legény a már feldíszített kalapban ment. Az ágat nemzetiszínű kis csokrokkal díszítették.3 Kendőlakás, telekendő, eljegyzés Rövidebb vagy hosszabb udvarlási időszak után került sor a kéretésre. Ezt előre bejelentették. Ezen a vidéken nem volt szokásban, hogy váratlanul állítson be a legény az édesanyjával vagy édesapjával lánykérőbe. Bagón kéretéskor a lány egy százvirágú kendőt vagy síingeit fehér kendőt és egy rojtos selyem nyakravaló kendőt adott zálogul a legénynek. Ha a lány meggondolta magát, akkor a legény nem adta vissza a kendőt, hanem szétszaggatta és kitűzte a kerítésre. Amennyiben a legény lépett vissza, akkor az anyja visszavitte a kendőket. A lányos háznál csirkét vagy kacsát és különböző süteményeket sütöttek, amelyeket egy-egy rózsás tálra tettek. A sütemény mellé többen almát és diót is raktak, és az egészet bekötötték egy négyszögletes komaasszony kendőbe. A telekendőt általában sötétedéskor vitték át a vőlegényes házhoz. Erre az alkalomra összegyűlt a legény szűkebb rokonsága és a kendő tartalmát szétosztották közöttük. Azt tartották, ha minél többen esznek belőle, annál szerelmesebb lesz az új pár. Amennyiben a telekendőt nem mindjárt kéretéskor adták oda, akkor a legény az édesanyjával ismét elment a lányos házhoz és sokszor a vőlegény ilyenkor adta át a karikagyűrűt menyasszonyának. A telekendő készítésének szokása kb. az 1950-es években szűnt meg, utána jött divatba az eljegyzés. Kezdetben csak a szűkebb rokonság vett részt ezen, napjainkban azonban egy kisebbfajta lakodalommal is felér, és a fiatalokat már ekkor elhalmozzák ajándékokkal. Galgamácsán, Túrán, Hévízgyörkön ugyancsak lánykéréskor adta át a lány a legénynek a fejkendőt és a nyakravaló kendőt, amit itt kendőlakásnak neveztek. Galgamácsán erre az alkalomra nemcsak a vőlegényt és édesanyját hívták meg, hanem az édesapját, a keresztszülőket, nagyszülőket, a nyoszolyólányokat és a vőfélyt is.4 Túrán a két keresztapa vett részt ilyenkor. „Búcsúzáskor ajándékképpen almát, kalácsot, diót kötöttek kendőbe a vőlegény családjának gyermektagjai részére. A kendőlakásra a két keresztapa, a leendő násznagyok voltak hivatalosak. Ha az eljegyzés felbomlott, a legény visszaküldte a kendőt. Az első világháború után szűnt meg a kendőlakás, de az eljegyzésnek ünnepélyesebb formában való megülése csak a második világháború utántól szokásos. A kendőlakás és az esküvő közötti időben minden különösebb ünnepélyesség nélkül adta oda a vőlegény a jegygyűrűt. A gyűrűváltás a két világháború közt pótolta a kendőlakást. A gyűrű megvétele a vőlegény gondja volt, ezen kívül még rózsafűzért vagy imakönyvet vett a menyasszonynak, aki pedig kevésbé volt vallásos, bicskát, gyűrűt (Nem jegygyűrűt) és egyéb ajándékot.”5 Zsámbokon a jegykendőt kéretés utáni csütörtökön vitte el a legény édesanyja. A jegykendőt vagy a menyasszony nénje, vagy az anyámasszony (a lány anyjának a sógornője) készítette el. A fehér lyukacsos vagy varrott kendő alá lila selyemkendőt tettek, úgy hogy az jól látszódjon. A fehér kendő szélébe kék pántlikát fűztek, és bokorra kötötték. 3 Korkes Zsuzsa: A rozmaring szerepe a Galga menti népszokásokban. In: Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4. Szentendre, 1997. 89-90. 4 Vankóné Dudás Juli: Falum Galgamácsa. Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983. 215. 5 Schram Ferenc: Túrái népszokások. Szentendre, 1972. 105., 106. 422
