Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Madaras László: Népmozgások az "avarkorban"
menekül (itt egy nagyobb népmozgás lehetett). Gyakorlatilag ezzel véget is ért az avar politikai hatalom. Mit is érzékel a régész ezekből az eseményekből? Ami egyértelmű az az, hogy Alföldön sok korábban használt temető megszűnik. S ami még szembetűnőbb, hogy helyettük alig-alig nyitnak újakat. Ugyanakkor a Dunántúlon nyílnak a Vili. század legvégén új avar temetők (pl. Vörs), melyeket azután egészen a magyar honfoglalásig, sőt még tovább is, használnak. Az avarság a Dunántúl nyugati felén még hosszabb ideig adatolható a forrásokból (829. az utolsó biztos említésük), de mint azt a fentebb említett vörsi temető is igazolta, még a honfoglalás idején is avarok étel a környéken, persze már megváltozott régészeti kultúrával és ki tudja milyen nyelvvel. Az Alföld sem lehetett lakatlan. S itt nem elsősorban a források Pannoniorum et Avarorum solitudines „a pannonok és avarok pusztái” értelmezésre gondolok (Olajos 2005. pp. 114-116.). Megítélésünk szerint a leghelyesebben Tomka Péter fogalmazta meg az alföldi továbbélés lényegét: „Az avar kori népcsoportok továbbélésének lehetőségét (azaz azt az állítást, hogy ez a népesség, legyen bármilyen eredetű, bármilyen nyelvű és bármilyen tarka, nem halt ki a 9. század folyamán, hanem utódaik - a biológiai utódaik! - megérték a magyar honfoglalást) soha senki nem tagadta kategorikusan. A kérdéses a mennyiség és a minőség - valamint a részletek, amiben mint tudjuk, az ördög rejtezik” (Tomka 1997/1. p. 74.). Magam egy korábbi dolgozatomban hasonló álláspontot fogalmaztam meg (Madaras 1993. p. 27.). Valóban a mennyiség és minőség a kérdés. Mindezt egy példával is szeretném érzékeltetni. Szeged és környéke mint az közismert az egész avar kor folyamán sűrűn lakott vidék volt. Kürti Béla a Szeged város történeti monográfiájában a korszak leleteinek részletes elemzése után a következőkben vonta meg kutatásainak tanulságát: ,, Szigorúan vett tipológiai alapon elképzelhető, hogy a Szeged környéki avar temetők egyes tárgyai a IX. században kerültek a földbe.... (A makói és a szegedi járás avar temetőiből 36 darab ilyen tárgyat tartunk számon, ami korántsem mutat erős IX. századi továbbélésre)” (Kürti 1983. p. 216.). De nem sokkal jobb a helyzet, ha az egész Alföldet vesszük figyelembe. Saját kutatásaim alapján mondhatom, hogy az Alföld több száz VIII. századi temetőjének sok-sok ezer sírjával szemben, a IX. századra legfeljebb néhány tucat temető, néhány tucat sírját tudjuk állítani (Madaras 1993. p. 27.). Sajnos az utóbbi évtized nagy régészeti feltárásai sem eredményeztek lényeges változást, pedig ezek keresztül-kasul átszelték a Nagy Magyar Alföldet (lásd ún. Autópálya-típusú feltárások). Éppen ezért meglepő, hogy Olajos Teréz legutóbbi kötetének összefoglalásában a IX. századi avar történelem görög forrásainak közzététele és elemzése után az alábbiakat fogalmazza meg: ,, Jelentősen megnőtt a késő avar leletanyag az Alföldön is, ahol a dunántúlihoz hasonló, biztos dotálási kapaszkodóval nem rendelkezik a kutató. Különösen a Közép-Tisza vidékén és a Dél-Alföldön kerültek elő eddig nagy sűrűségben települések és temetők, amelyek alapján jelentős lélekszámú késő avar kori népességgel kel! számolnunk. S ez már önmagában is kétségessé teszi azt a forrásértelmezést, miszerint Krum és bolgárjai 37
