Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Eperjessy Ernő: Pásztorok - betyárok a Zselicben
Juhász András és társainak ábrázolása egy borotvátok tetején uraság ébocsájtotta, kiadtak rajta. Mivel a kárt ugye nem tudta mögfüzetni, nem tóm hány év ézárásra itéték. Na akkor ezelü möglógott, ékezdött csavarogni. Szorzott disznókat, lejárt a Drávára. Horvátországbu hajtott disznókat, a Balaton mellett mög eladta. Eccer is igy, az osztopányi biró mög a szöllőbü mönt haza. Az erdő szélin lépőit ki Juhász András. Mönt vóna az utón, akkor is disznókat hajtott. Ez mög fölismerte. - Ej, te gazembör, mögvagy! Mast én elintézlek! - Föl is jelöntötte. — A disznóit évötték, de ütet nem tudták efogni. Távollétibe rávertek még hat évet. Na, akkor má vótak többen társai. Egyszer is igy estefelé bemöntek Osztopánba. Akkor mondta a bírónak: rá vótá utöva, az én gyerökeimnek a kis izéjjára, ... könyerirel Mast azért kaptam még hat éveli Na, akkor bosszubu elintézték a bírót. Valamikor még a nótájját is tudtam. Ez a Juhász András az én apósomnak vót a nagybácsija. Testvéröccse Inámba vöt cseléd. Az akkor vót katona, amikor ez történt. Juhász bemönt Kaposvárra a szállodába. A Koronába. Kért ebédöt, mögebédűt, utána a tányér alá csúsztatta a névjegyit: Itt járt Juhász András! Akkor onnét mindjárt mönt a jelöntés a csendőrségre. Azok mög egy század katonaságot indítottak neki a Zaranyi-erdőnek. A toponári grófnak vót az erdeje. Kérőm, bekeritötték az erdőt, hogy onnaj ki nem tud mönni, ott mög köti hogy fogják. A századparancsnoknak a pucérja az mög a testvéröccse vót, ez a Fodor János. Azt mondja a századparancsnok: — Tés — aszongya — János, gyiissz velem! Nélküled nem mögyök. Erős fiatalember vót. így együtt möntek a hátsó részön befelé, vagy négyszáz métörre. Egyszer csak egy bükkfa mellű valaki ráemeli a puskát: —Ajj, mer lövök! Akkor a tiszt mögát, mindjá tudta, hány az óra...! De ott át mellette a testvéröccse is. Persze ük fölismerték egymást. Akkor intőit neki János — nem szót neki, hogy bátyám vagy valami —, hanem csak intőit neki, ne liijj! Akkor Juhász András azt mondja a századparancsnoknak: - Idefigyejjön! Ha maga egy szót mer szőni a katonaságnak, vagy bárkinek, vagy csak a legkisebb jelt is ad, hogy én itt vagyok, akkor vége az életinek.- Edösfijam! Maradjon nyugodtan! Én émögyök maga mellett, mintha nem is láttuk vóna egymást. Ha összetalákozik a katonaság, én lefújom az egésszet. Nem találunk 376
