Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Hála József: Néhány anekdota és történet a magyar néprajztudomány köréből
mondja: „ Társulatunk, mondhatni, későn lépett fel, midőn azon nem tág kör, amelyből a társulatok tagjai gyűlnek, szinte ki volt már merítve. Más körökből pedig még bajos nálunk résztvevőket nyerni. Az évi pénzbeli járulék is nagyon csekély. ”14 A működéshez tehát pénzt kellett szerezni, amelynek - egyebek mellett - az alábbi sajátos módját választották: Nem sokkal ezután a pénztárnok panaszkodik a nagy hátrálékok miatt. Az év végére olyan fenyegetővé vált a helyzet, hogy minden áron rendkívüli és rejtett pénzforrások után kellett kutatni. Ötletben, hiszen nem volt hiány. Társaságunk egyik nagyon agilis, tudós tagja, aki mint tiszteleti tagunk ma is él, egy este a Társaság pénztárnokát karonfogta. Cilinderkalapot nyomott a kezébe s felvitte néhány ösmerős kártyaklubba, ahol is az asztalokon talált pénzt egyszerűen a kalapba söpörte - a szűkölködő Magyarországi Néprajzi Társaságjavára.'5 A különös pénzszerzés kivitelezője - Kosa László feltételezése szerint - Berzeviczy Albert, a pénztáros pedig Borovszky Samu volt.16 Az anyagi és egyéb problémák miatt a társaságnak választania kellett: vagy bejelenti feloszlását, vagy gyökeres reform segítségével megújul. Elődeink az utóbbi mellett döntöttek, s az életbenmaradáshoz szükséges reformot aztán 1892-ben a Xántus János elnökletével létrehozott ún. „kilences bizottság” hajtotta végre.17 Madarassy László szerint „Az 1892-ik évvel zárul tulajdonképpen a Magyar Néprajzi Társaság hőskora, amit bátran nevezhetünk a »kalandozások korá«-nak is. Lezárta a kilences bizottság reformmunkája.”18 A miniszterek és a népdalgyűjtés Az 1890-es évek elején (Pávai István szerint valószínűleg 1894-ben19) Vikár Béla néhány társával a kulturális kormányzathoz fordult a magyar népdalok szervezett gyűjtése érdekében, gróf Csáky Albin miniszternél azonban elutasításra találtak. Vikár így írt erről egy későbbi visszaemlékezésében: Az úgynevezett „ nagy kormány ” idejében történt a kilencvenes évek elején. Wekerle Sándor miniszterelnök, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter és gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter volt az a három óriás, akikből ez a „nagy kormány" állott. [...] Felemelő mozzanata volt e zaklatott időknek a kuruc költészet renaissance-a Magyarországon. Káldy Gyula, később kir. Operánk igazgatója, lelkes rajongója volt ezeknek a daloknak, mind költői, mind pedig zenei értékük miatt. Gyűjtötte, bemutatta és kiadta ezeket a dalokat. A vaskos gyűjtemény megjelenésekor összedugtuk fejünket vele. Akkor már megvolt a Magyar Néprajzi Társaság, dr. Herrmann Antal nagyszerű kezdeménye, ahol ő az igazi munkát, a titkári tisztséget vállalta, én pedig főtitkár lettem. Káldy Gyula teljesen igazat adott nekünk abban, hogy nemcsak kuruc, hanem mindenféle más dalok még sűrűn élnek a nép ajkán országszerte. Mindezeket érdemes volna pontosan, kataszterszerűlegfelgyűjteni és ugyanúgy kiadni, mint a kuruc dalokkal történt. Nemcsak a szövegeket, hanem a dallamokat is le kellene jegyezni. Azonkívül sok régibb zenei alkotás van, amely lappang, már semmiképp meg nem szerezhető, ezeket is újra hozzáférhetővé kellene tenni. Az egész programmot Káldy Gyula emlékiratba foglalta. Milyen kár, hogy nyomtatásban nem adtuk ki, akkor talán kedvezőbb lett volna mozgalmunk sorsa. 357
