Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Selmeczi László: Lehel vezér kürt mondája
körül befejezett krónikájában átvette a régi Gesta vezérnévsorát, tehát Lélt és Bulcsút ismét honfoglaló vezérként szerepeltette.20Kézai tudni vélte, hogy Lél „először Galgóc körül lakott, miután onnan a messianusokat és cseheket kiirtotta, majd a nyitrai részeken telepedett meg. Tőle származik a Zovárd nemzetség.”21 Középkori krónikáink szövegeinek kritikai elemzése során bebizonyosodott, hogy a régi Gestában Lehel szálláshelyével kapcsolatban csupán annyi szerepelhetett, hogy az (a Komárom megyei) Lél falu22 volt. Kézai Gesta Hungarorumában és a XIV. századi krónikakompozíciókban található bővítéseket a XIII. századi hun-magyar krónika szerzőjének kellett tulajdonítani.23 A történettudomány jelenlegi álláspontja szerint a Kárpát-medence birtokba vétele a honfoglaló magyarok által és annak egész folyamata nehezen nyomon követhető, bizonytalan és kétségesek egyes állomásai is. 24A Kárpát-medence keleti felében élt népek közül a bolgárok legyőzéséről nincs hírünk a honfoglalás idejéből.25 A tiszántúli bolgárok viszont minden bizonnyal a morvák sorsában osztoztak. A velük szembeni magyar fellépésről megbízható egykorú, ill. közel egykorú források szólnak.26 A Kárpát-medence keleti felének birtokbavétele 895-ben különösebb ellenállás nélkül megtörtént. Az Anonymus által emlegetett Salán vezér, a Duna-Tisza közének és más Kárpát-medencei területeknek az ura, aki ellen Tas fia Lél és Bogát fia Bulcsú Alpárnál, majd Bolgárfehérvárnál (Nándorfehérvár, Belgrád) csatát nyert, helynévből életre keltett, Anonymus által költött, soha nem létezett történeti személyiség,27 mint ahogyan Léi és Bulcsú sem vívtak sohasem ütközeteket, sem Alpárnál, sem Bolgárfehérvárnál. Mint ahogyan Botond társaként bizonyíthatóan nem vettek túszokat a bolgároktól, nem hatoltak be a Szófia és Philippopolis közti Vaszil-kapuig, nem foglalták el a rác földet, s nem ejtették foglyul ennek hercegét, 20 A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, 1986. 189. 21 A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, 1986. 189. 22 Az Árpád-kori Magyarország Történeti Földrajza III., 1987. 436-437. 23 XIII. századi betoldásnak kell tekinteni Kézai tudósítását Lél második lakóhelyéről, Nyitra vidékéről. Ilyen betoldás a messianusok (Moesia lakói), azaz a bolgárok és a csehek kiűzésének említése. A Szovárd nemzetség említése szintén XIII. századi betoldás. Györffy Gy., 1993. 105-106. 24 Kristó Gy.-MakkF., 2001. 78. hangsúlyozza: „ különféle magyar történeti alkotások túlságosan késeiek (12-14. századiak) ahhoz, hogy érdemben sok mindent megőrizhettek volna a honfoglalásról, legfeljebb bizonyos, a múló időben elhalványodott emlékmorzsákat, a kollektív népi memória töredékeit hagyományozták ránk Ezek viszont szinte szétválaszthatatlanul összekeveredtek azokkal a későbbi tudós kombinációkkal, szépírói erényeket felvonultató ábrázolásokkal, amelyek már sokkal inkább szórakoztatni akartak, semmint a múlt ködébe veszett valóságot bemutatni. ... Főleg a királyi kancellária egykori jegyzője, az 1210 táján alkotó Anonymus jeleskedett a honfoglalás”újraalkotásában”, de az általa elkészített, tárgyát a Kárpát-medence elfoglalásának szentelő mű valójában saját műveltségének, képzelőerejének és a 13. század elejének dokumentuma, semmint a honfoglalásé.” Hasonlóan vélekedett Bóna I., aki hangsúlyozta, hogy a honfoglalás idejéből Sventopolk nevét, a vele kötött szerződés emlékét (a Fehérló történetet), Kusid (= Kusály, Kusal, Györfíynél Kurszán), valamint Álmos és Árpád nevét őrizte meg a magyar emlékezet. Bóna I., 2000. 42. 25 A dél-erdélyi bolgárok talán még több mint egy évszázadon át megtarthatták különállásukat. Keán nevű vezérüket Szent István király győzte le a XI. század elején. Kristó Gy.-Makk F., 2001. 80. 26 A Naum-legenda szerint a magyarok elfoglalták a morvák földjét, „és elpusztították azt. Mert akiket az ugrok nem ejtettek foglyul, a bolgárok közé futottak. És elnéptelenedett földjük az ugrok hatalmában maradt.” A déli morvák tehát ugyanúgy néptelen földet engedtek át a magyaroknak, miként a besenyők számára Etelközzel tették a magyarok. A morvákról szóló másik forrás a DAI (De Administrando Imperio), amely több helyen is említést tett arról, hogy a magyarok végigpusztították és elfoglalták Nagy Moráviát. Konstantinos szintén beszámolt arról, hogy e „nép maradékai szétszéledve a szomszédos népekhez, a bolgárokhoz, törkökhöz, horvátokhoz és a többi néphez menekültek.” Kristó Gy.-Makk F., 2001. 80. Belegrád/Gyulafehérvár és Cernigrad/Csongrád bolgár helyőrsége nem tudott a magyaroknak ellenállni. Regino prümi apát 899/900 táján pontosan tudta, hogy őseink megszállták a bolgár végeket (Vulgarum fines), valamint a pannonok és avarok pusztaságait (Pannoniorum et Avarum solitudines = Nagyalföld). Bóna I., 2000. 27. 27 Korai Magyar Történeti Lexikon, 1994. 591. 342
