Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Nagy Molnár Miklós: Az egyéniség szerepe az alföldi fazekasságban
A II. világháborút követően a Kántor-műhely elsősorban a kályhásság igényeit elégítette ki, ahol ekkor több mint húszán dolgoztak.14 Mezőcsátot Pásztó és Gyöngyös követte. E műhelycsoport anyagának feldolgozásában újszerűt jelentett számára, hogy a két központ mesterei főképpen ecsettel dolgoztak. Kántor szintén mesterien bánt az ecsettel, de az innen vett motívumokat általában nem ecsettel, hanem írókával rajzolta edényeire. Úgy vélte, mindhárom központ forma- és stílusvilágát be tudja illeszteni az ekkorra már kialakult saját stílusába. E munka során nem vált eklektikussá, hanem a különböző központok anyagát egymásba ötvözte. A hagyományos gyöngyösi és pásztói edények díszítése ugyan szegényesebb volt, mint akár a tiszafüredieké, akár a mezőcsátiaké, ám Kántor kezén az ilyen stílusban készült darabok is hasonló gazdagságot mutattak.15 Kántor munkásságának egészében megfigyelhető, hogy a különböző fazekasközpontok elemei, szín- és formavilága nem összekeveredve érvényesültek, hanem mindig megtartották eredeti jellegüket. Érdeklődéssel fordult más fazekas centrumok hagyományai felé is. Egyes edényein megfigyelhetők a sárospataki kerámia jellemzői. Ugyancsak tanulmányozta az alföldi műhelyek formakincsét is. Számos olyan darabot készített, amelynek több központban is megvolt az előképük. A többnyire zöld színűek között olyan jeles formákat találunk, mint a három, hat, vagy tíz hordóból álló hordókulacs, de készített gyertyamártót, gyertyatartót és más fennálló edényeket is. Kántor Sándor 1951-ben maga mellé vette társnak idősebb F. Szabó Mihályt.16 Csaknem három évtizedes munkássága elismeréseként 1953-ban az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. Ezt követően Kántor Sándort nagy kihívás elé állították, megbízták, hogy a brüsszeli világkiállításra készítsen olyan tárgyakat, amelyek jól tükrözik a magyar fazekasság szellemét. E kiállításon a nagyobb méretű miskakancsók mellett újszerű figurális edényekkel jelentkezett. „Sosem látott formákat úgy oldott meg, hogy nézőjükben fel sem merül annak gondolata: ilyen népi előzmények nem is voltak.”17 Az eddig sosem látott formák közül kiemelkedett madársorozata, amelynek darabjait változatos formában, alig ismétlődő díszítésekkel készítette el. E formáknak, főképpen madaraknak valójában nem volt népi előzményük, mégis megfogalmazásukban, formavilágukban, díszítésükben, az apró részletekig megfigyelve a magyar fazekasművészet szellemét sugározták. Különösen a dísztárgyaknak készített madarakban sikerült némi mozgást vinni. Ember alakú tárgyainak készítéséhez már voltak előképei, hisz számos tiszafüredi, mezőcsáti stílusú miskakancsót készített maga is. A miskák mellett az ember alakú edényei részben italtartók, részben tállal egybeépített tartóedények. Ez utóbbiak álló vagy ülő nőalakok, amelyek előtt tál vagy más alakú edény van elhelyezve. Az 1958. évi Brüsszeli Világkiállításon Kántor Sándort a zsűri Grand Prix-vel díjazta. A belgiumi sikereket követően különösen ülő és álló női és férfialakjai, valamint állat- és madáralakjai lettek népszerűek. Ezek mellett azonban továbbra is készített egyéb 14 Füvessy A. 2002. 121. 15 Domanovszky Gy. 1977. 32. 16 A Szabó Mihály a karcagi tanulóidő után Mezőtúron fejlesztette tovább tudását, s onnan került a Kántor-műhelybe, ahonnan 1965-ben kivált, s az apja portáján saját műhelyt alapított. Vö. Bellon T. 2002. 135-136. 17 Domanovszky Gy. 1977. 59. 298
