Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Selmeczi Kovács Attila: A rávágó kaszálástechnika elterjedése az Alföldön
aratópár mellett, melyek a munkát kétségtelenül meggyorsították.”19 Nem véletlen tehát, hogy a béraratók, az uradalmakban munkát vállaló aratóbandák szinte kizárólag a rávágó kaszálástechnikát alkalmazták annak termelékenysége és munkaszervezeti előnye miatt. Az aratóbandák munkaszerveződése még szigorúbban érvényesítette az ötös munkatársulásokat, ill. azok egymással összehangolt munkáját. Minden egyes kaszásra kellett jutni egy marokszedőnek, továbbá két párhoz tartozott egy kévekötöző. A rávágó kévéző aratástechnika és annak munkaszervezési formája egyúttal a járulékos eszközök használatát is igényelte. Különösen a bérmunkánál nem volt lehetőség a kisüzemi módszerhez hasonlóan az élő gabonaszálból kézzel sodorni a kévék bekötésére szolgáló kötelet, hanem előre elkészített gyékény- vagy zsűpkötelet használtak, illetve az aratás megkezdése előtt a mezőn kötélsodróval készítették a nagy mennyiségű gabonakötelet.20 A kaszás után közvetlenül haladó marokszedőnek is feszített volt a munkatempója, amit egy jellegzetesen új eszközzel, a marokszedő kampóvA igyekezett megkönnyíteni. Ez az egyszerű eszköz az alföldi nagy gabonatermesztő tájakon lett népszerű a marokszedést végző nők körében. Habár a marokszedés általánosan használt eszköze országos viszonylatban a sima élű sarló, viszont a marokszedő kampóval gyorsabban és biztonságosabban dolgozhattak. Ugyancsak az uradalmi béraratás diktálta a kévekötésnél a kévekötőfa újbóli megjelenését.21 Noha ennél a munkatechnikánál már lényegesen kisebb kévéket kötöttek, melyek kizárólag két marokból álltak össze, a bekötés tempóját a kévekötőfa jelentősen meggyorsította, egyben a munkát végző kezének kímélésére is szolgált. * A rávágás legkorábban a Duna-Tisza közének déli területén a 19. század közepe táján jelent meg. Kiskunhalason 1865-ben a rávágás már divatos.22 23 Kiskunmajsán is ez időben hódított teret a rávágó kaszálástechnika, a visszaemlékezések szerint az 1880-as években pedig már a sarló kezdte felváltani a kukádP Egyértelműen az új aratástechnikához használt eszközt, mégpedig mívesen elkészített csapolt marokszedő kampót a 19. század közepéről ismerünk Szeremléről (Csongrád m.).24 A Nagykunságban a 19. század 70-80-as éveiben zajlott le a rávágásra való áttérés, amikor megjelentek a cséplőgépek. „A rávágás ugyanis azt jelentette, hogy innen a gabonát könnyebb volt marokra szedni és kévébe kötni. A két eljárást nevében is megkülönböztették: a rendrevágást mindig takarásnak mondották, s csak a rávágást hívták aratásnak.”25 Az új kaszálástechnika hasonlóan korábbi előfordulásáról tudunk Szegedről és több Csongrád megyei faluból.26 Tótkomlóson (Békés m.) a gabona rávágása az 1880-90-es években kezdődött, amely 19 Balassa Iván 1985. 188. Az uradalom hasonló szerepére Hódmezővásárhelyről utal Novák László Ferenc 2002b. 120. Vésztőn „az uraság 1920-tól mindenféle gabonát rávágott”. Nagy Gyula 1973. 461. 20 Novák László Ferenc 2002a. 77. A zsúp- vagy gyékénykötél téli elkészítését szorgalmazta Galgóczi Károly 1965. 115. 21 A járulékos eszközökre 1. Selmeczi Kovács Attila 2006. 22 Györffy István 1928. 8. 23 Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtőfüzete (a továbbiakban: MNA) 108. Janó Ákos gyűjtése (a továbbiakban: gy.). 24 Türr István Múzeum, Baja. Ltsz.: 64.23.6. Solymos Ede leírása. 25 Bellon Tibor 1979. 98. 26 Bálint Sándor 1976. 542; Sándorfalváról MNA 125, Baksról MNA 124, Tiszaszigetről MNA 126. Juhász Antal gy. 276
