Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Gyöngyössy Márton: Magyar vonatkozások egy kora újkori török aranypénzleletben

A Läleli nevű városrészben van a mecsetté alakított Bodrum-dzsámi, azaz a Mürelaionkolostor temploma.11

A fentiek fényében az isztambuli kincslelet néhány közismert állítást cáfolni látszik, illetve arra ösztönöz, hogy bizonyos forráshelyeket újraértelmezzünk. Miközben a gazdaságtörténeti kutatás az írott forrásokra hivatkozva arra a megállapításra jutott, hogy a birodalom központjában a velencei dukátokat többre értékelték mint az oszmán aranypénzeket, legalábbis az adófizetéseknél, leletünk tulajdonosa vagyonát mégis elsősorban oszmán aranyakba fektette. Bár az árfolyamadatok alapján arra kell következtetnünk, hogy a velencei, az oszmán és a magyar aranydukát az Oszmán Birodalom fővárosában közel azonos értékű volt, a vizsgált lelet összetétele alapján egyértelmű, hogy a tezaurálás és a korabeli aranypénz-forgalom fő hordozója Isztambulban a 16. század második harmadában mégiscsak az oszmán aranypénz lehetett.12 Ezen megállapításunkat nagyban megerősíti négy további, szintén az isztambuli régészeti múzeumba került kincslelet, amelyek hasonlóképpen feldolgozatlanok.13

Az Oszmán Birodalomban forgó legkeresettebb külföldi aranypénz valóban a velencei dukát volt, értéke - pontosabban oszporában kifejezett értéke - korszakunkban megegyezett a mintájára vert török aranydukátéval. Az 1470-es évek legvégén még 45-46 akge-1 adtak egy velencei zecchino-ért és az altin-ért, I. Szelim trónra léptekor - köszönhetően az oszpora többszöri leértékelésének - viszont 55 darabot kértek értük. Ez az árfolyam 1526-ban 57 darab, 1540-ben pedig már 60 oszpora volt. A változás oka elsősorban a török ezüstpénz, az ak$e romlásában keresendő, ugyanis hasonló folyamatnak lehetünk tanúi a magyar aranyforint esetében is: 1479-ben még 42-43 darabos, 1512-ben 53, 1526-ban 55, végül 1540-ban már 57 oszporás árfolyamon váltották be a jó minőségű magyar dukátokat. Ugyanakkor nyugati megfigyelők szerint a törökök olykor saját dukátjukat, a velencei zecchino-1 és a magyar aranyforintot azonos - 57-60 oszporás - árfolyamon számították.14

A lelet oszmán részének legkésőbbi vereteit Nagy Szulejmán bocsátotta ki.15 A teljes anyag lehetséges záródása - az európai veretek alapján - az 1530-as évekre tehető, valószínűleg legkésőbb 1538 lehet. A keltezés bizonyossággal csak az oszmán aranyak feldolgozása után állapítható meg pontosan, ráadásul Szulejmán aranyainak kronológiai

11 MÜLLER-WIENER 1977, 29., 32.

12 BÚZA 2001, 890-891.

13 A négy feldolgozatlan lelet: Qakmagtlar (1929-ben került elő, 1731 oszmán aranyból áll: DUYURAN 1956, 72. (2. jegyzet)), Cibali (1946-ban került elő, 21085 oszmán és velencei aranyból áll: DUYURAN 1956, 72. (2. jegyzet)) Izmit (1967-ban került elő, 75 velencei és egy bizonytalan aranyból áll: Istanbul Arkeoloji Müzeleri Ytlligi 15-16 (1969) 32-34.), Ömerli (európai és oszmán arany- és ezüstpénzek, amelyek közül 132 került a múzeumba: Istanbul Arkeoloji Müzeleri Ytlltgt 5 (1952) 6-7., 17-18.).

14 A velencei dukát és a magyar aranyforint 1479-1582 közötti isztambuli árfolyamához: PAMUK 64. (4.2. táblázat). A forrásokat (Hans Dernschvvam, Ogier Ghiselin von Busbeck) idézi: BÚZA 2001, 891. A két aranypénz közötti értékkülönbség első látásra érthetetlen a gazdaságtörténész számára: a jobb minőségű magyar forintot alulértékelték a rosszabb minőségű velencei és a török aranydukáttal szemben! Ha egymás mellé állítjuk az egyes pénzek színarany-tartalmát rögtön kiugrik a különbség: a magyar színaranytartalma (finomsúlya) 3,52 gramm, a török dukáté 3,50 gramm (1520 után: 3,47 gramm, 1566 után 3,45 gramm, miközben a magyar aranyforint finomsága változatlan maradt). Árfolyamuk Isztambulban mégsem minőségüknek megfelelő: a magyar aranyforintnak a török (és a velencei) dukáthoz képest megállapított árfolyama kezdetben 6,66%-os, majd 3,6-5%-os értékcsökkenést jelentett, még akkor is, ha szinarany-tartalnrukat azonosnak vesszük. A magyar aranyforint finomsága: BÚZA 2001, 892-892., GYÖNGYÖSSY 2005, 386-387. A török aranydukát finomságáról összefoglalóan: GYÖNGYÖSSY 2004, 16-17.

15 A lelet oszmán aranypénzeire vonatkozóan baráti tájékoztatást Betűi Özden művészettörténésztől (Istanbul Arkeoloji Müzeleri, isiami Sikké Kabinesi) kaptam, amelyet ezúton is köszönök.

19