Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bődi Erzsébet: A szatmári svábok lokális identitása a régió és az etnikum viszonylatában
nemcsak a magyarokkal éltek együtt, hanem az ortodox vallású románokkal is. A románok már itt laktak, mikor a falvak ura, a Károlyiak betelepítették a svábokat. A románok eleinte elhagyták ezeket a falvakat, később azonban az első világháború után részükre elkülönített és kimért telkekre románokat telepítettek be előnyös feltételek mellett. A magyarok, svábok és románok a közéletben különálló csoportokat alkotnak. A harmadik kistájat Krasznabéltek Krasznasándorfaluval, Szakasszal, Alsóhámoroddal alkotja. Ma még elég keveset tudunk e mikrorégióban élő svábokról. A vallási hovatartozás kivételével itt a legnagyobb mértékű a román kultúrába való integrálódás. A negyedik csoportba sorolhatjuk a megye keleti sávjában, egymástól elég messze található sváb telepeket: Zajta, Túrterebes, Józsefháza és Barlafalu. Ezekben a falvakban a román hatáson kívül ruszin etnikai csoporttal is számolni kell. Az itt lakó svábok között már nincs összetartozás. Zajta Magyarországon található. Túrterebes várossá fejlődött a közelmúltban. A szatmári svábok templomba járó római katolikus hitű emberek. A falvakban mindenhol jó állapotban levő, vaskerítéssel elkerítetett, gondozott térrel körülvett római katolikus templom áll. Legnagyobb templomai a kéttornyú kaplonyi és a nagymajtényi nemcsak saját falvaik látképét határozzák meg. A szatmári rónaság széles horizontjában már messziről ékesítik a táj panorámáját. A templomok tiszta belseje, a kereszténység történetét világosan megjelenítő freskók, értékes szobrok és domborművek, az egyszerűen berendezett belső tér nyugalmat és hitben való értelmet sugall minden betérőnek. A maguk valóságában észrevehető, hogy megvan a rendeltetésük. Ez az a hely, amelyről mindenki egyértelműen pozitív emléket őriz, ami a legnagyobb kötődést jelenti a szülőföldhöz. Mert a szatmári svábok határozottan vallják, hogy mindenkinek adott a jó Isten egy hazát és szülőföldet, hogy valahol otthon legyen. De ha ez az otthon nem békés és nem ad megélhetést, ha kellemetlenné válik, és nem otthonos már, akkor el kell hagyni. Az embernek újat kell keresni. De míg él, nem felejti azt a helyet, ahol megkeresztelték és házasságot kötött, ahol jeles ünnepeinek értelmét magyarázták, ahol tanították a Hit, Remény, Szeretet valós fontosságára, ami tanulsággá vált életükben akkor is, ha távol élnek a szatmári tájtól.14 IRODALOM Acs Zoltán 1984 Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Budapest Benedek Zoltán 1971 Módos házak táján. In: Művelődés. 1096-1101. Boros Ernő 2002 „Mindennap eljött a halál.” Otthonom Szatmár megye 15. Szatmárnémeti 2005 „Volt minekünk jó éltünk, van most nekünk jaj” I—II. Szemtanú könyvek. Csíkszereda 14 Szülőföldünk é. n. 213
