Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Kemecsi Lajos: A tatai csapók
A lágyfa és keményfa székek mellett 1810-ben már Lauka János csapómester hagyatékában szerepel 10 bőrszék is, márványkő asztal\a\ együtt.65 A 19. század első éveiben már együtt található a leltárakban a karospad és a karosszék a mesterek első szobáiban. 1830-ban már modem kihúzható asztalt is összeírtak posztós hagyatékaként.66 Ezek a modernizációs kulturális folyamatok több hagyatéki leltárakat elemző vizsgálatban összecsengő eredménnyel kimutathatóak.67 Ezen folyamatok kutatásában fontos, hogy a leltárakban a tárgyak felsorolását a ház helyiségeinek jelölésével végzik-e. A tatai leltárak között több ilyen alapos is található, a kutató szerencséjére. Ezáltal nem kell pusztán a tételek sorrendjéből fakadó következtetésekre hagyatkoznunk, hogy egyes tárgyak éppen hol kerültek leltárba. Ilyen jól hasznosítható leltár Supka György csapómester özvegyének az inventáriuma 1834-ből.68 A leírásból kiderül, hogy a szegényes leltár összes értéke csupán 421 Ft, ebből a ház 300 Ft-ottett ki, pedig „áll két Szobábul egy konyhábul, a faiak és az tető a legroszabb Karban vannak”. A bútorok között gyakran szerepel az edények tárolására használt fogas is. Rendszerint az edények ezzel együtt kerülnek felsorolásra. A bútordarab nem képviselt különösebb értéket, de ennek ellenére akadt olyan csapómester, aki még a fogast is csak kölcsön kapta használatra. így szerepel Jankovits István 1804-es leltárában az alábbi megjegyzés: „/ Puszta fogas az Városé, Az Város Billeg van rajta”.69 A bútorok festettségéről csak kivételesen nyerünk információkat a vizsgált leltárakban. Amennyiben szerepel, akkor a kék színt említik legtöbbször a padok, térdeplők esetében a jegyzékek. Ritkábban értesülünk sárgára festett bútorokról a szobák berendezési tárgyai között. A legszegényebb háztartások minimális bútorzata asztal, nyoszolya, karszék, fogas, szék, konyha almárium volt. Ritkán szerepel a bútorok között sámoly, illetve a szobai kemence körül felállított ún. kályhapad.70 Kimutatható a 19. század első évtizedeiben a hagyományosnak tekinthető olcsóbb gyertyatartók helyett a lámpások terjedése a háztartásokban. A gyertyák készítésére utaló tárgy is bekerült a leltárakba: összeírtak gyertyamártó edényt is Supka Ferenc csapó házának pincéjében.71 A szobákban összeírt ágyak rendszerint nagyobb, értékesebb darabok, mint a kamrában esetleg a cselédszobában leltárba vettek. Értékükön kívül különbségükre utal az olyan megjegyzés is, mint a házassági ágy. A mesterek állattartásához is nyújtanak adatokat a hagyatéki leltárak. Hidas ól a telkek összeírásának többségében szerepel. A sertéstartás ténye mellett szerencsés esetben még a húsfeldolgozás módszeréről is nyerhetünk információkat inventáriumok segítségével. Az egyik alapos leltárban összeírták az udvaron álló disznó akasztófát is.72 A rénfának is nevezett eszköz használata arra utal, hogy a német községekben még napjainkban is elterjedtebb ún. karajra bontás volt a jellemző az 1830-as években, a két mezővárosban. A fellógatott disznó bontása ezzel a technikával tisztább munka volt a visszaemlékezések szerint. A magyar falvakban azonban az ún. orjára bontás volt a kedvelt módszer.73 65 NM Inventárium Gy. 3214. sz. 66 NM Inventárium Gy. 4036. sz. 67 Benda 1989. 68 NM Inventárium Gy. 4471. sz. 69 NM Inventárium Gy. 1363. sz. 70 NM Inventárium Gy. 1014. sz. 71 NM Inventárium Gy. 0999. sz. 72 NM Inventárium Gy. 4036. sz. 73 Vö. Körmendi 1996. 33-34. 141
