Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Kemecsi Lajos: A tatai csapók
Kemecsi Lajos A TATAI CSAPÓK Novák László gazdag és sokrétű tudományos tevékenységének meghatározó eleme a mezővárosi életmód történetének kutatása. A jellegzetes mezővárosi iparnak tekinthető csapó mesterség napjainkra gyakorlatilag megszűnt, emlékét néhány múzeumi tárgy mellett csak az egykori kézművesekre vonatkozó levéltári iratok őrzik. A történeti forrásokra épülő feltáró kutatás Novák László számos művének jelentett biztos alapot. Jelen tanulmányban az eltűnt tatai mezővárosi csapók egykori életmódját, történeti forrásokat felhasználva kívánom bemutatni.1 A tatai céhek történetének kutatása az elmúlt évtizedben érzékelhetően intenzívebbé vált. Az általános céhtörténeti munkákat elősegítették lényeges — sokak által többször hivatkozott - források publikálásai, mint Komárom vármegye árszabása 1813-ból, vagy a tatai fazekasok legénycéhének szabályzata.2 A legismertebb, nagy hagyományokkal rendelkező egykori céhesmesterségek közül azonban - a fazekasságot leszámítva - gyakorlatilag egyről sem készültek újabb elemzések, publikációk.3 2001-ben a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításának részeként megnyílt az egykori mezővárosokban működött céhek történetét bemutató terem. A kiállítás előkészítésének munkálatai ismét felhívták a figyelmet több, rendkívül értékes forrásra illetve témára. Különösen jól hasznosítható forráscsoportnak bizonyult az országosan is kiemelkedő jelentőségű tatai és tóvárosi hagyatéki leltárak iratanyaga.4 Jelen tanulmány elsődleges célja az eddig ismeretlen csapó és posztós hagyatéki leltárak segítségével bővíteni a kiemelkedően jelentős egykori tatai csapómesterség és céhes szervezet működéséről tudottakat. A település, Tata pontosabban három területi egység (Tata, Tóváros és Váralja), amelyek a több évszázados szoros kapcsolat ellenére csak 1938-ban egyesültek véglegesen. Ennek ellenére a néprajzi és történeti kutatás is - bár esetenként jelezve a különállást - Tata néven, egységként hivatkozik a településre. A város lakosságának etnikai, felekezeti foglalkozásbéli megoszlása tükröződik a fennmaradt hagyatéki iratokban.5 A tata-tóvárosi hagyatéki leltárak vizsgálatát elősegíti az, hogy jellemzőik eleget tesznek a statisztikai homogenitás követelményeinek.6 Tata a török korban végvár volt, s 1727-től az uradalmat megvásárló Eszterházy család lakóhelye, uradalmi központ. Tata uradalmi központ jellege mellett elsősorban fejlett kézműiparának köszönhette térségi centrum szerepét. Népességét tekintve kisváros a település. Az 1763-64-ből származó összeírás szerint Tatán, Váralján és Tóvároson össze-1 A csapó mesterségről a legutóbb megjelent kézművesség történetét összefoglaló munka is csak néhány sorban emlékezik meg. Szulovszky 2005. 2 Vö. Kemecsi 1999b. illetve 2000. 3 A fazekasságról újabban: Kemecsi 1996, 1999a. 4 A mezővárosi éleI a hagyatéki leltárak tükrében című kutatási témát a MTA Bolyai ösztöndíjának támogatásával végeztem. 5 Az etnikai sajátosságot érzékelteti az elnevezések korabeli változása is. Tóváros 1743 előtt Tótváros néven szerepel a forrásokban. 6 Vö. Benda 1992. 384. 133
