Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon
bekerülni. Azt állította a céhhez írott kérelmében, hogy „nem önnön haszna kereséséből, hanem azon fent nevezett... szegény mesterember boldogítása tekintetibül” fogott a mesterséghez. Alkalmazkodik a céh törvényeihez és rendszabályaihoz, s felajánlja, hogy a „Czéh részére Nyers bőrök szerzésében és a Készítményeknek eladásába munkás lenni meg nem szűnik”, ha megengedik számára a mesterség gyakorlását és legényeket is biztosítanak hozzá. A céh azonban kérését az artikulusokra hivatkozva visszautasította, s felszólította, hogy hagyjon fel a mesterséggel, Ballát pedig kizárta a céhből.25 A zsidóiparos iparűzési gondja azonban rövid időn belül megoldódott, mert a vármegye támogatásával az országban egyedülálló módon 1836-ban vegyes zsidócéh alakult, amelynek tagjai között fehér- és vöröstímárok egyaránt voltak.26 A miskolci tímárok száma az 1840-es évektől folyamatosan növekedett. 1851-ben 120, 1872-ben pedig már 150 volt a mesterek, segédek és az inasok együttes létszáma.27 A céh tagjai a csizmadiáktól megvásárolt árulószínben árusítottak. Voltak, akik „jó módjuk lévén a mesterséget folytatni”, miden héten rendszeresen, voltak akik „csak kevesebbet és vékonyabban dolgoztak”, s voltak, akik egyáltalán nem árultak.”28 A heti vásárok mellett öt országos vásáron nyílt mód még a bőrök értékesítésére. Mindez azonban még mindig kevés alkalmat jelenthetett, mert a miskolci tímárok a közeli települések, Szentpéter, Szikszó és Tokaj vásáraira is eljártak. A 19. század utolsó évtizedeiben, a kisipar általános válságának időszakában a bőr- és a bőrfeldolgozó iparban a tímárok helyzete vált nagyon nehézzé és számuk jelentősen csökkent. 1883-ban az egykori tímároknak már csak negyede, 43 fő biztosította megélhetését a bőr kikészítéséből. A tímárok a bőrgyárakkal szemben versenyképtelen voltak a piacon. Ezért adták vissza sokan az iparigazolványukat.29 Vargák A bőrt kikészítő és abból lábbelit varró vargák tevékenysége a 14. századtól kimutatható Északkelet-Magyarországon. A varga szó családnévként bukkan fel először a forrásokban, ami nyilvánvalóan a név viselőjének foglalkozását is jelöli.30 A kassai vargák tevékenységének gazdasági súlyát támasztja alá, hogy a város déli kapujától kelet felé haladva a fazekasok és a rézművesek között a vargák is külön bástyát védelmeztek veszély esetén.31 A szabad királyi város választott hivatalnokai között több esetben is megtalálhatók a mesterség képviselői is.32 A vargamesterség gyakorlata nagyon nehezen határozható meg a 14-16. századi források segítségével. A mesterség latin elnevezései utalnak bőrkikészítésre (cerdo, coriarins stb.) és utalnak a lábbelikészítésre (sutor, sutrix, sutor subbularius) egyaránt. A 15. század végétől, a 16. század elejétől már több jel utal arra, hogy a varga szót latinra 25 HOMHTDI. 73.4.1. 26 VERES L. 2003. 364-365.; A céh jegyzőkönyveit közli SZENDREI J. 1911. 708-727. 27 FÉNYESE. 1851. 94.; HÓM HTD 69.6.21. ' 28 HOMHTDI. 76.5.84. 29 Borsodmegyei Lapok, 1884. április 1. sz. L. VERES L. 2003. 370-371. 30 A névadásra vonatkozóan I. GYULAI É. 1996. 306. 31 WICKB. 1941.280. 32 OSTROLUCKAM. 1985. 214. 123
