Klemmné Németh Zsuzsa: Kép. Megjegyzések a művészetről. Szőnyi István - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 7. (Szentendre, 2005)
sokszor öncélúvá vált s minél inkább birtokába jutott, annál nagyobb teret engedett a brilliáns kézügyességnek, a szemkápráztató bravúrnak s lassan kimaradt műveiből minden közvetlenség. Hogy Rubens milyen geniális festő volt, azt csak kisebbméretű tájképein és vázlatain ítélhetjük meg, melyeken nem hajszolta a technikai tudás csillogtatását. Ezek remekművek. Rembrandt sem kézügyesség, sem technikai tudás dolgában nem állt Rubens mögött, de ő ízléssel és tartózkodással élt velük. Csak annyira vette őket igénybe, amennyire okvetlenül szüksége volt rájuk ahhoz, hogy kifejezhesse magát. Ezért van az, hogy minél tovább nézzük Rembrandt képeit, annál jobban megigéznek megmagyarázhatatlan festői varázsukkal és meleg emberiességükkel. Sohasem lehet őket megunni, mindig többet és többet mondanak. Hazai festőink között, Benczúrnál nagyobb felkészültségű, technikailag ügyesebb, nem igen akadt. Akármilyen témájú és méretű feladatot kapott, kivételes tehetséggel, minden tekintetben kielégítően, pompásan oldotta meg. Kortársa, Ferenczy Károly közel sem rendelkezett olyan bravúros képességekkel s mégis az ő művei a mélyebbek, a művésziek. Cézannet nem lehet virtuozitással vádolni s remekműveinek sorozatával mégis ő tette a legnagyobb hatást a modern művészetre. A technikának mindig csak alárendelt szerepet szabad játszani, de azért a művésznek el kell sajátítani a hosszú gyakorlatot kívánó, nehéz és bonyolult technikát, mert szüksége van reá ahhoz, hogy elmondhassa mondanivalóit, hogy a benne lakozó alkotó ösztönt tevékeny munkára tudja fordítani s hogy ebben az alkotó munkában öröme is teljen. A művésznek tanulmányozni kell a műtörténelmet, meg kell hogy értse és ismerje a nagy mesterek kifejezési módját, hogy általuk tisztába jöjjön mesterségének kifejező eszközeivel és lehetőségeinek határával s rájöjjön, mint mivel, milyen eredmény és hatás mellett érhet el. Nem elég a rátermettség s ennek tudata. Kell, hogy uralkodjon a technikán s azt műve érdekében jól használja. Nem szabad, hogy a mű értéke a felkészületlenség, a technikai dadogás miatt kárt szenvedjen, hogy elsikkadjon belőle minden őszinte, friss melegség, minden kifejező erő. Ezzel meg is van szabva a technika szerepének határa. Nem szabad a mesterségbeli készség, első pillanatra talán megvesztegető, mellbevágós, villogó hatásával összetéveszteni a művészi hatást s nem szabad elfelejteni, hogy a technikának mindig a szellemet kell szolgálni. A technika öncélú csak az iparban és az iparművészeiben lehet, hol az anyag megdolgozásának finomsága, aprólékossága határozza meg a tárgy értékét. GICCS Kizárólag technikai megnyilvánulás a giccs is, melynél azonban nem a szorgalom, nem az ipari erények, hanem a rutin érvényesül. A giccs ugyanis nem dilettáns munka. Az igazi giccs kitűnően felkészült, gyakorlott technikus ügyes, de egyoldalú és kizárólag üzleti szándékú tevékenységének az eredménye. Jóformán minden tehetséges festő eljut egyszer arra a színvonalra, amelyen a nagyközönség ízlésével találkozik s ezt a közönség azonnal honorálja is. Ha a festő megelégszik az elért sikerrel, ha nem törekszik többre, magasabbra, hanem a népszerűség érdekében igyekszik ezt a nívót megtartani s ezért önmagát ismétli, megszületik a giccs, mely már semmi összefüggésben sincs a művészettel. Legjobb esetben finom iparnak lehetne nevezni. Termékeivel a század elején még München látott el bennünket, elárasztva polgári szalonjainkat hegyi tavas, őzikés stb. tájképekkel. Ma már annyira kifejlődött nálunk is ez az ipar, hogy behozatalra nem szorulunk, sőt a Balkánt is mi látjuk el pipacsos mezőkkel és csikós jelenetekkel. A mutatkozó nagy kereslet azt bizonyítja, hogy a tömegben meg van a szép utáni vágy, ha egyelőre rossz irányban is keresi. Nem tartanám célravezetőnek a giccs erőszakos kiirtását, mert nem bizonyos, hogy automatikusan a jó művészet kerülne a helyébe. A giccs szeretete a tévelygőt még elvezetheti idővel a művészi szép szeretetéhez. 21 Cézanne (1839-1906): Kártyázok, 1890-92 к., Párizs, Louvre
