Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
V. Sírjelölés - A fejfa története
ismerhető meg a fejfaszerű faragvány.325 Meglétük annak bizonysága, hogy fejfakultusz általános kulturális jelenség. Mind a keleti, mind pedig a nyugati párhuzamokat kontinuitás vonatkozásában nem lehet tekintetbe venni. Elsődlegesen is hangsúlyozni szükséges azt, hogy a fejfa viszonylag későn, a XVIII. században bukkant fel, s a XIX. század végén élte virágkorát. Hogy a reformátusok körében virágzott kultusza, annak történeti okai vannak. Mint utaltunk rá, a reformáció a polgári ideológiát testesítette meg Eszaknyugat-Európában, a Németalföldön, de ez Magyarországon szükségszerűen másként jelentkezett. Elsődlegesen Erdélyben és a hódoltsági területeken vált uralkodó vallássá. Erdélyben a fejedelemség olykor erőszakosan terjesztette, tette „államvallássá”. Ez pedig a magyar nemzeti politika érvényre juttatása, hangsúlyozása is volt egyben. A hódoltsági területek autonóm mezővárosaiban hasonlóképpen a függetlenség és az önállóság politikájának ideológiáját testesítette meg a kálvinizmus. Tehát a református vallás „magyar vallássá” vált, az önálló magyar nemzet ideológiáját hordozta magában. A református vallás temetési ceremóniája is a kor viszonyait tükrözi, a katonai pompa jellemezte. A XVII. század végén, a XVIII. században dühöngő ellenreformáció (a protestáns prédikátorok máglyára hurcolása, gályarabságra ítélése, a gyülekezetek szétzúzása, a vallási élet ellehetetlenítése, stb) tulajdonképpen a Habsburg császári udvar nagyhatalmi politikai törekvéseinek egyik hathatós eszköze volt, amely részben a magyar nemzeti önállóság korlátozására, szétzúzására irányult (Erdély fokozatos elszigetelése, a délvidéki határőrvidék megszervezése, a rácok betelepítése, a nemzetisségek szeparatista törekvéseinek támogatása, stb). A vallási megbékélés után - feltételezhetően a korábbi hagyományok ápolása érdekében -, a magyar temetési ceremónia jelenségeként újult meg a síijelölés, s mint magyar jellegzetesség terjedt el a fejfaállítás szokása. A fejfakultusz virágkorát a kiegyezés, 1867 után élte, amikor a nemzeti díszítőművészet fénykorát élte. A fejfák változatos díszítettségre tettek szert, s ami fontos és igen lényeges, a nemzetiségekre is nagy hatással voltak, körükben is virágzott a fejfa kultusza. Díszes faragású fejfák, egyszerűbb epitáfiumszerű táblafejfák, epitáfiumos névtáblák jelentek meg az evangélikus németek (Harta, Mezőberény) és lutheránus szlovákok (Alberti, Irsa, Pilis, Péteri, Dunaegyháza) körében, de megtalálhatók - mint újabbkeletü sírjelek - Dunántúl különböző, magyarok lakta vidékein is. Megállapítható, hogy a kor népművészeti divatja áthatotta Kárpát-Európát, s a református magyarokkal együtt élő protestáns nemzetiségek is kölcsönösen kifejezésre juttatták a díszítőművészetüket, amely megnyilatkozott a fejfakultúrában is. A fej fák eredetét vizsgálva szükséges szót ejteni a koporsóvivő rudakról is. Az elmúlt évszázadokban rendszerint a koporsót kettő vagy három vastagabb rúdon vitték ki a temetőbe. A nagyobb városokban, mezővárosokban, majd a falvakban is megjelent a négy lábon álló hordozható eszköz, a „Szent Mihály lova”, amelyre a koporsót helyezték, s kézben vitték. Később a gyászkocsi váltotta fel a polgári helyeken a hagyományosnak tekinthető szállító eszközöket. A koporsóvivő rudakat legtöbb helyen a templomban tartják. A temetés után oda viszik vissza. Viszont számos helyen a rudakat beleállítják a sírhantba, egyet a fejhez, kettőt a lábhoz, s ílymódon a koporsóvivő rúd a fejfa és a lábfa funkcióját tölti be (7.színeskép, Fejfa kataszter I. Parajd, Siklód). Számos példa ismeretes erre vonatkozóan a Kárpát Európa magyarságánál. Nagyszaláncon (Slanec, volt Zemplén vármegye) a három rúd közül kettőt a lábhoz szúrtak a sírhantba, a harmadikat pedig a koporsó mellé helyezték a sírban. A fejhez „gombfát” állítottak.326 A közeli zempléni Pusztafaluban szintén a lábhoz állítottak két rudat, viszont a fejhez faragott gombosfát helyeztek a sírra.327 Az erdélyi Bodoson (volt Háromszék vármegye), Zalánban (Zálan, volt Háromszék vármegye) is a sírba szúrták a koporsóvivő fákat. Ez a szokás például nincs meg a kalotaszegi Magyarvalkón, de 325 BENKŐ Mihály, 1998. 124-128. 326 S.gy. (1984) 327 SZENDREY Ákos, 1936. 92
