Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
V. Sírjelölés - A fejfa története
bezárta Pr[édiká]tor Haraszti Beniamin, egy rövid beszéddel, mellyet tartott a’ megboldogult hideg tetemeinek sírban lett le bocsájtásakor. Epithaphyumot a’ megboldogultnak készített T. Galgótzi Gábor Úr Ceglédi Ref. Professor...”300 Ez esetben a református tanító készítette el a sírfeliratot. Hogy az epitáfium, „epitafa” valójában sírjel is volt, a XVIII. század közepéről, XIX. század elejéről ismeretes adatok is bizonyítják Abonyból, Karcagról és Ceglédről. Abony mezőváros lakossága a szomszédos mezővárosokhoz - Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét - és falvakhoz hasonlóan református vallásra tért át a XVI. században. A törökök kiűzése után, a XVIII. század elején római katolikus földesurak vették birtokba a helységet. Közöttük a legtekintélyesebb Galántai Balogh János volt, akinek felesége volt gróf Koháry Borbála, Gömör és Hont egyik legnagyobb főúri családjának tagja. A földesűr római katolikusokat telepített Felföldről Abonyba.301 A „cuius Regio eius Religio” elvén, a katolikus földesuraság igyekezett háttérbe szorítani a reformátusokat, mint történt ez a szomszédos Cegléd mezőváros, s más helységek esetében. Akadályozták őket a szabad vallásgyakorlásukban, ennek következtében nemcsak kisajátították, „visszavették” templomukat, de még a temetőjükben is károkat, kegyeletsértést okoztak. Súlyos incidens következett be 1741-ben: „Nagy Péntek este feles Strásákat állíta a’ Plebánus a’ Cintériumba, az Úr Koporsója (és mint mondják) Orizésre. Kik étczaka a’ Temetőnkre menvén az Epitháphiumokat elhordták és feltüzelték. Mely dologért írta a’ Prédikátor a’ Plebánusnak ekképen: Cum animi et cordis condolentia scribere debeo de hominibus quibusdem fidelitati suae Ruticae Comissis. Praeteria die Parasseres excubias noctu in Coemeterio Templi agentibus Qui facinerose sepultoria invadebant nostra indequae Epitaphia Sepultis applicata diripuerunt et ad Coemeterium Templi profane transportarunt, combusserunt...”302 A másik epitáfium fejfára vonatkozó adat a Nagykunságból ismeretes a XVIII. század közepéről. A Nagykun Kerület bírósága Karcagon tárgyalta Gorsás Zsuzsanna ügyét 1768. december 16-án, akit boszorkánysággal vádoltak. A Szabolcs vármegyei Szentmihályon született 36 éves asszony Kunhegyesen lakott, s tolvajságban, boszorkányságban marasztalták el. A tanúkihallgatás során derül arra fény, hogyha egy tolvajt nem sikerült kézre kerítenie a hatóságnak, „vagy ha meg fogják is Törvényt nem tehetnek reája”, a vádlott szerint ennek az az oka, hogy „akasztott embernek húsát vagy csontyát hordoznak magokkal”. Gorzsás Zuzsanna ilyen varázsszereket szerzett be a karcagi kőfallal körülvett, négyes akasztófánál: „Az elmúlt kikelet tájban tavaszi szántáskor el mentek Karcagra, és est hajnalon, mint hogy a’ zárt ki nem nyithatta be mászott, egy nagy kés lévén nálla el vagta a’ fel akasztott Nagy Györgynek a’ keze szár csontyát s. a’ szemerem testét, hozott haza még ezen kívül is 4. darab csontokat, edgyiket közzüle Sz. Péteri csontyák’ mondotta lenni, melly négy darabb csontokat meg égette a’ leg kisebb Leányával a’ Temetőből hozatott egy darabb Epithaphium deszkából rakott tűzzel, meg törte a’ Fekete Györgyné Mosarában ’s az maga szappanozó Tekenőjében meg szitálta, sok ideig egy meszelyes csuporban állott.. ,”303 A „epithaphium” tehát a temetőben, sírra helyezett betűvel vésett, feliratos vagy csak egy egyszerű deszkalap volt,304 amely a sírjel funkcióját töltött be alapvetően. A sírfelirat tartója és a 3u0 A Ceglédi Ref. Egyház Halotti Anyakönyvei 1800-1847. 106.pag. 301 Ennek tulajdonítható Abonyban a palócokra jellemző á-zó nyelvjárás megléte. Az ó'-ző nyelvjárástól való eltérés miatt nevezték Nagykőrösön az abonyiakat ’tótoknak’ (a tót ez esetben nem a későbbi értelembe vett ’szlovákot’, északi szlávot jelentette, hanem a beszélt helyi nyelvjárástól eltérő idegennek hangzó beszédű embert, aki Felföldről való származása miatt lehetett magy arul, palócosan beszélő északi szláv is). Nagykőrös város építkezése alkalmával 1713- ban „egy abonvi tótnak” fizetett a kőműves mellett végzett munkájáért a számadó bíró. NOVÁK László, 1989. 302 BALOGH Sándor, 1975. 116. 303 JNSZML Jászkun Kér. Közigazg. ir. 1768-1774. Litt. Nro 832. 304 Itt is szükséges arra utalni, hogy az írásbeliség a tanult réteget jellemezte, illetve írásos síremléket - még ha esetleg írástudatlan is volt -, rangos embernek állítottak. A köznép alacsonyabb iskolázottsága, nagyobb arányú Írástudatlansága kevésbé feltételezi az, hogy sírra helyezett síremlékre feliratot véstek a XVIII. században, a XIX. század első felében. A XIX. század második felében faragott fejfákra már kivétel nélkül vésett az asztalos, ács 88
