Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
I. Előszó
I. ELŐSZÓ. A néprajztudomány egyik legérdekesebb, legfontosabb, és éppen ezért is legkutatottabb területe a halottkultusz. Ezen belül is a kutatók nagy figyelmet szenteltek a temetők és sírjelek vizsgálatának. Több összegező munka foglalkozik a temetők néprajzi kutatásával,1 és jelentős munkák jelentek meg a Kárpát-medence, a Kárpát-Európa különböző vidékeinek fej fakultúrájáról. Jól feltárt az Aggteleki-karszt vidéke,2 3 4 5 6 7 a Szilágyság, más erdélyi tájak, így Kalotaszeg, Erdővidék, Sóvidék, Dunántúlon az Ormánság, a Kisalföld területe, a Duna-Tisza köze, valamint egy-egy r 7 kisebb vidék, helység anyaga. Az emberi élet sorsfordulóihoz kötődő kultikus hagyományok egyik legfontosabb részét alkotják a halállal és temetkezéssel kapcsolatos hiedelmek-szokások. A temetkezésen belül is megkülönböztetett figyelem illeti meg a temetési szertartást, s az ahhoz szorosan kapcsolódó sírjelölési szokást. A temetkezés jellegét alapvetően a vallási hovatartozás határozza meg. Más-más szertartás szerint vesznek búcsút szeretteiktől, a közösség tagjaitól a római és görög katolikusok, az ortodox keresztények, a protestánsok, s a zsidók. Ennek következtében a sírjelölésben is mutatkoznak különbségek. A vallási különbségek teszik szükségessé, hogy a sírjelek, elsősorban is a fejfák kérdésében tekintettel legyünk a Kárpát-medence lakosságának vallási megoszlására, területi eloszlására. Ez alapján válnak ismeretessé a „fejfás vidékek”. Ezek között döntő többségben vannak a reformátusok által lakott települések. Nagyobb számban voltak fejfák a Duna-Tisza köze északi területén (az egykori Pest-Pilis-Solt vármegye és a Kiskun Kerület), a Tiszántúlon, a Biharban, a Szilágyságban, a Kalotaszegen, a Székelyföldön - különösen a Háromszékben és Udvarhelyszékben -, Zemplénben, Abaújban, Gömörben, a Kisalföld felső részén, Dunántúl más területein, így a Mezőföldön, Somogybán, valamint az Ormánságban. Az evangélikusok (lutheránusok) körében is megtalálhatók a fejfák, de csak az Alföldön, a magyar környezetben lévő helységekben (Alberti, Irsa, Pilis, Péteri, Rákospalota, Dunaegyháza). Magyarország felső részén élő evangélikus szlovákságnál, miként Erdélyben a királyföldi szászok esetében nincsen meg a fejfa, kőből készült a sírjel. Az evangélikus németeknél fejfa csupán Hartán (Bács-Kiskun megye) bukkan elő, azonban szórványosan névtáblák, táblalakú fejfák is megtalálhatóak, mint például Mezőberényben. A monográfia célul tűzi a fejfakultusz vizsgálatát, a fejfák különböző típusainak számbavételét a különböző tájaknak, vidékeknek megfelelően. A vizsgálat nem korlátozódik csupán a fejfákra, tekintettel van a temetőkre, a sírra, magára a temetési ceremóniára, s sírjelölés különböző módozataira, és a fejfák mellett a többi sírjelekre, síremlékekre is. 1 BALASSA Iván, 1989., Lásd még NOVÁK László, 1978; NOVÁK László, 1980.; NOVÁK László, 1982.; NOVÁK László, 1983., NOVÁK László, 1990. 2 FAGGYAS István, 1975.; KUNT Ernő. 1978.; NOVÁK László, 1985. 3 KÓS Károly, 1972.; KÓS Károly-SZENTIMREI Judit- NAGY Jenő, 1974. 114-123.; MALONYAY Dezső, 1907. 256-278.; BALASSA Iván, 1989; NOVÁK László, 1982.; NOVÁK László. 1983., NOVÁK László, 1990. 4 ZENTA1 János, 1964. 5 TIMAFFY László, 1963.; LISZKA József, 1980. 6 NOVÁK László, 1980. 7 MORVAY Péter, 1958.; BEDNARIK. Rudolf, 1972.; NAGY Dezső, 1974.; KNÉZY Judit, 1975., stb. 7
