Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
V. Sírjelölés - A fejfa története
A sírkövek rendszerint figurális díszítettségüek. Például páncélba öltöztetett vitézt ábrázolnak, mint Zápolya Imre nádor 1487-ből származó sírköve, vagy stilizált keresztet faragtak rájuk (pl. az említett 1375-ös sírkő, vagy az 1415-ös, amelyre keresztet véstek). A kereszt tehát általános sírjelnek tekinthető a középkorban, így a római katolikus magyarságnál is. A reformáció hatására összeült tridenti zsinat (1542-1564) határozatai az ellenreformáció kezdetét jelentik. Az ellenreformáció nagy súlyt helyezett a sírjelek kérdésére is. A Pázmány Péter által összeállított, és Pozsonyban 1625-ben kiadott „Rituale Strigoniense” határozottan kimondta, hogy a sírra, a holttest fejéhez mindig keresztet kell állítani,273Tehát, az ellenreformáció nagy apostolának egyházi szertartási rendjéről írott utasításában a keresztről, mint általános sírj élről szól. Ez a rendelkezés - éppen a reformáció miatt - arra is enged következtetni, hogy létezett egy másféle sírjelölési mód is, amelyet a katolikusoknak nem volt szabad alkalmaznia. Megállapítható, hogy a középkor folyamán vagy nem jelölték a sírokat - a temető középpontjában álló kereszt vagy templom töltötte be annak funkcióját -, vagy ha jelölték is, kőlappal, deszkával fedték le, sírkövet állítottak rá. Minden bizonnyal, a XVI. század közepétől, a reformáció térhódításával éleződhetett ki a sírjelölés problematikája, mint arra következtethetünk Pázmány Péter egyházi rendelkezéséből. A sírnak kőlappal és fával történő beborítása általános, nem csupán keresztény középkori szokásnak, ősi szokásnak tekinthető. Ennek hagyományszerűségében a protestantizmus sem idézett elő változást. Ennek oka abban keresendő, hogy a kőlappal való sírjelölés a módosabb, rangosabb embereket illette meg, míg az egyszerűbbekét - ha egyáltalán szokás volt a köznép körében -, a fa. Ezzel kapcsolatban szükséges azonban megjegyezni, hogy a főúri katolikus temetkezés során a XVII. században sem volt ritkaság a „faepitáphium”, amelyet fegyverekkel, méltóságjelvényekkel, zászlókkal együtt vittek a pompás gyászmenetben, s a templom falán, a sír felett helyezték el.274 A sírnak kővel vagy fával történő beborítása egyaránt megtalálható a római katolikusok és reformátusok körében. Ennek igazolására, több tanulságos példa idézhető fel. Egy erős hitű erdélyi protestáns, Tatrosy György édesanyja 1607. június 23-án halt meg, és Kolozsváron, egy vegyes vallási felekezetű temetőben helyezték örök nyugalomra. Tatrosy önéletírásában nem említi, hogy állítottak volna valamilyen sírjelet édesanyja sírjára, csupán megjegyezte, hogy „az édes anjam az Bolonyay szent Ersebet temetoeben az templom aitaia eleőtt feküvén, üdeő jártában 25 eztendeo múlva keovet czinaltattam reá”.27' Tehát, fel kell tételeznünk, hogy a templom körül elhelyezkedő sírokra - az említett példa esetében a temető fő helyén, a templom ajtajával szemben lévő sírra - nem állítottak síremléket, csak esetleg később. Tatrosy György negyed évszázad múltán tetetett követ a sírra, ezzel minden bizonnyal családjának rangját akarta kifejezésre juttatni. A protestáns - kálvinista - család is a hagyományok szerint járt el, amikor sírkővel fedte be a sírhantot. A reformátusok 1636-ból való szertartáskönyve is erre szolgál bizonyítékul. Mint részletesen ki is emeltük, a helvéciai valláson lévők a „fő fő”, azaz rangos, vitézlő embereiknek márványkövet állítottak sírjukra. Ugyancsak az ő tetemük fölé készítettek nagy „hatalmokat”, azaz földhányásokat, sírhalmokat, és jelölték meg sírjukat, továbbá - emelték a temetés rangosságát - zászlókkal, valamint írásokkal. Az írást (epitaphium) a márványkő lapjára vésték.276 A XVII. századból sincsenek még tehát olyan konkrét adatunk, amely a későbbi századokban ismert fejfákra utalna, viszont számos adat vonatkozik a temetkezés módjára. Ezek szinte kivétel nélkül főnemesi temetkezések. Az elhunytat a templomban készített „boltba”, kriptába helyezték, s a falra erősítették a fából készített, díszes epitaphiumot (1.színeskép). 273 SCHRAM Ferenc, 1957. 140. 274 WEICHART Gabriella, 1911. 85. 275 DOMOKOS Pál Péter, 1111957. 242. 276 SÁMORJAI János. 1636. 83
