Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
IV. Vitézi temetési pompa
Magyar vitézeknek ö holt testeket, Magyar módon szépen temették vala, Kópiákat fejekhez ásták vala. Sok török főt, kiket elvittek vala, Az karókat vélek megrakták vala, Akkor az vitézek így jártak vala. A XVI. századi forrás szerint a kopjának a halott fejéhez tűzése „magyar módon” temetést jelentett. Ismeretes azonban, hogy ez a fajta, vitézi temetkezési mód nem kifejezetten magyar jellegzetesség. Szélesebb körben ismert a katonáskodó népeknél, s közöttük is a törökök körében. Egy németalföldi utazó, Dousa, Georgius 1599-ben Konstantinápolyba tett utazása során részletesen beszámol élményeiről. Visszajövet török földön járva, Adrianopolis - a török neve Edirne Törökországban - felé haladtak, s írja: „Tzurulo peruenimus Bábám; ex hoc transmissio Euro fluvio Hapsalam, oppidum Templo et Diversorio Mahumetis Bassae nobile. Index quinta demum postquam Constantinapoli discesseremus, die attigimus Adrianopolim, quam Tureae lederne vocant. Sed antequam Urbem ingrederemur, videbamus coemeterium, in quo hastae lignae plaerissq. tumulis superinfixae extabant: cumque causam quereremus, aiebant gentiles ac propinquos defunctorum eo monumento militium in bello strenuitatem apud posteros publice testatam esse volnisse...” Azaz elmeséli, hogy Tzurrulobol Babába, innen az Euro folyón átkelve Happsalába jutottak, abba a városba, ahol templom, és egy nemes Bassa mohamedán vendégfogadója volt. Elérkeztek ötödnapra Adrianopolisba, amelyet a törökök Edimének neveznek, azonban mielőtt a városba mentek volna, meglátták a temetőt, ahol a sírhantokba lándzsák, kopják („hastae lignae”) voltak szúrva. Ennek okát tudakolva, megtudták az ott élőktől, hogy így állítanak emléket a harcokban elesett, vitéz katonáknak.180 A zászlós kopja fegyver sírba tűzése általánosnak tekinthető a vitézi életmódot folytatók körében. A vitézi pompa megjelenik - mint utaltunk rá - Samorjai János református szertartáskönyvében is 1636-ban: ,,A’ kinek pediglen ellenséggel toűrvény szerént való viadalban let halála vitézi módón, azoknak tisztességes pompával való temetések vagyon, és jo emlékezetekre zászlót emelnek foel temetoc helyeken...”181 Erdélyben a székelység határőrfeladatokat látott el, s katonai faluközösséget alkottak. Elén a lófő állt, s közszékelyek alkották a közösséget. Temetkezésük vitézi pompával történt, abban az esetben is, ha a székely harcos nem a csatamezőn esett el. A XIX. század közepe táján még szokás volt a Székelyföld különböző vidékein a harcias pompával történő temetés. Orbán Balázs a székelyföldet bemutató impozáns munkájában több helyről is tesz említést a régi idők katonai, harcias külsőségek között végbement temetési pompájáról, a zászlók és kopják használatáról. Értékes leírást ad a sóvidékiek temetkezési szokásairól. A harcias pompa emlékét találta Küsmödön is. Egy Ilona Jancsi nevű legény, aki hősiesen harcolt a szabadságharcban, a bukás után szülőfaluijában bujdosott, azonban az üldözők nyomára bukkantak, s inkább a halálba menekült, mintsem a császári megtorlás áldozata legyen. A falu népe ünnepélyesen eltemette azon terebélyes fa alatt, amelyre felakasztotta magát. Ennek a bükkfának a tetejére zászlós kopját tűztek fel: „Ott van most is a széllengette s mindig megújított kopja-zászló. A szerencsétlen ifjú egyszerűen nagyszerű síremlékét, a terebélyes büszke törzsöt pedig mindig míg csak áll, nevéről fogják híni, az ott elmenők, hantot, követ dobva sírhalmára...” - írja Orbán Balázs.182 A református Küsmöd szomszédságában van Atyha római katolikus székely faluban is élt még a harcias temetési pompa a XIX. század közepén: „A temetőkben itt is 180 DOUSA, Georgius, 1599.78. 181 SAMORJAI János, 1636. 190. 182 ORBÁN Balázs, 1868. 141-142. 58
