Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
IV. Vitézi temetési pompa
kolozsvári vargát: se czímert, sem zászlót, sem epithaphiumot nem csináltatott...”155 Nagyon tanulságos az utóbbi megjegyzés, miszerint élesen különbözött a rangos, nagy méltóságú ember harci pompával, méltóság jelvényeinek felsorakoztatásával történő temetése az egyszerű kézmüipárosétól, a „kolozsvári vargáétól”, aki nem részesedhetett ilyen vitézi végső tiszteletadásban. A főúri temetkezési ceremónia fontos mozzanata tehát az elhunyt vitézi mivoltát reprezentáló jelvények, fegyverek, a címerek, epithaphium hordozása, amelyek a templom falára kerültek, a templomba temetett sírja fölé. A köz fekete zászló, az elhunyt közönséges kardja viszont összetörve a sírba kerülte, hogy a túlvilágon is vitézlő gazdájukat szolgálják. A gyászmenetben vittek különböző fekete és díszes anyagokba öltöztetett lovakat is, amelyek azonban - a „viselős kardhoz” és zászlóhoz hasonlóan - nem kerültek feláldozásra, miként történt az például a honfoglaló magyarság temetkezése esetében, amikor a vitézt lovával együtt temették el. Mindezen motívumok a magyar főúri temetkezés archaikus örökségének emlékei. Ezek az elemek a temetkezés jellegét a magyarság pogánykori kultúrájával, s egyben az egyetemes kultúrával kapcsolják össze. László Gyula szerint a XI. században szűnt meg a magyarság lovas temetkezése, de ennek hagyományai tovább éltek a későbbi évszázadokban is, amelyek - mint hangsúlyoztuk - a keresztény temetési ceremóniák szerves részét alkották. Említi, hogy III. Béla király korában egy Bethlen nevű diák halálakor a családja - többek között - egy fehér lovat ajándékozott annak a monostornak, amely a temetését végezte. A monostor építéséhez szükséges kő hordására használták a lovat. Az Ábránfy testvérek fivérük halálakor az egyháznak adandó ló ára felől egyezkedtek 1387- ben.156 A XVI-XVII. században számos példa ismeretes a lovaknak a temetési szertartásban betöltött szerepéről. Homonnai Drugeth István Zemplén és Ung vármegye főispánja 1540-ben halálozott el, s felesége, Báthory Klára gondoskodott pompás temettetéséröl: „A megözvegyült Klára férjének hideg tetemeit az ungvári kolostorba fényes szertatással temetette el. A koporsó előtt feketével bevont délceg mén vezettetett. E paripát - az akkori szokás szerint - a szerzeteseknek kellett ajándékozni, de Klára azt illő áron visszaváltotta, tán férje halálának emlékéül. Azonban később a lovat Klárának óljából megholt férjének rokonai Homonnai Imre, Gábor és György elviteték, amiért őket Klára Ferdinand előtt is bepanaszolta, és megidéztette” - írja Nagy Iván.157 Istvánffy Pál unokaöccse temetésekor például 1542-ben „loo walchagara” is fizetett a fekete barátoknak.158 Az erdélyi vajdák, fejedelmek, más főurak, országos méltóságok temetésekor a gyászmenetben is fontos szerepe volt a lovaknak, amelyeket díszesen fekete bakacsinba, tafotába, bársonyba öltöztettek, de nem ült rájuk senki, két-két ember vezetett. Viszont alkalomadtán díszesen felöltöztetett lovon vértezetben haladt egy lovag a temetési menetben, kezében tartva az elhunyt méltóság- és harci jelvényeit. Mindez egy valóságos lóáldozat szimbóluma volt, csak a ló valóságosan nem került feláldozásra. A már említett I. Rákóczi Ferenc fejedelem temetésekor a testet szállító gyászkocsi a nyolc pompás nemes fajú lóval együtt a kassai jezsuita rendházhoz került, a gyászoló fejedelemasszony ajándékaként.159 Szentjóbi Rhédey Ferenc Nagyszombatban készítette el végrendeletét 1621. március 25-én, amelyben a temetési ceremóniára következő rendelkezést tette: „Az koporsómat fekete bársonnyal bévonják Szentjóbon, és két öreg lovamat 155 WALTHERR Imre, 1873. 274-275. 156 LÁSZLÓ Gyula, 1944. 456. 157 NAGY Iván, 1851. 158 THALY Kálmán, 1875. 208. 159 THALY Kálmá, 1873. 686. 54
