Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
VIII. Fejfa faragás
körtély motívumot. A nyakat, gallért és a körtélyt rendszerint nyolclapúra faragták meg. A durvább munkát fejszével, a finomítást szekercével (a nyelét bunkóval) ütögették és kapocskával (az ívelő részeket faragták ki vele) végezték. A forma kialakítása után gyalulták simára, és citlinggél finomították az egész felületet. A mesterek rendszerint előre rajzolták a tervezett formát. Bűz Dánielék az 1950-es években faragtak utoljára gombosfát. Az utóbbi évtizedekben is készült egyegy hagyományos formakincsü gombosfa. Dunaszentbenedeken mintegy három méteres gömbfából készítették a fejfát. Az átmérője 20-30 cm között volt. Az akácfa rönköt ácsfejszével, faragó bárddal négyszögletűre alakították (az utóbbi időben szalagfűrésszel vágták ki). A földbe kerülő résznek 70-80 centit hagytak meg, a többi részt pedig felosztották. Körülbelül 30-60 cm-es darabot hagytak meg szövegmezőnek, fölötte pedig 4-5 cm széles és 1,5-2 cm mély bevágásokkal alakították ki a 15-16 cm nagyságú kockát, , amelyből a fordított állású tulipán motívumot faragták ki szekercével. Az újabb készítésű gombosfákon egészen stilizált ez a dísz. A régieken nem bevágásokkal, hanem dombomra faragott gyűrűkkel választották el egymástól a szebben kimunkált tulipán ornamens elemeket. Az ordasi epitafák készítése bonyolultabb munkát igényelt a fonatos dísz miatt. A farönk letisztítása és szögletesre faragása után rajzolták ki a díszítőelemeket. Lábnak 50-60 cm-t hagytak meg, majd 50-55 cm-t az epitáfiumnak, feliratnak, s 4-4 cm alkotta a gyűrűs díszt, 15-16 cm a dobot, 30 a keresztfonatot, 10-12 cm a nyakat, ismét 4-4 cm a gyűrűs részt, és 15 cm a tulipán alakjára faragott fejtt. A keresztfonat, kar kivágása volt a legnehezebb művelet, amelyet fűrésszel végeztek el. Ez a motívum egyedi díszítőelemnek tekinthető a Kárpát-Európa fejfa anyagában. Ordason általános motívum, de a németek lakta Hartán is előbukkant a XX. század elején, ami feltételezhetően „vándor formakincsnek” tekinthető, eltér a helyben készített fejfáktól.461 Az alberti, irsai, pilisi cifrafejfák faragása is gondos, aprólékos munkát igényelt. Az négyszögletesre faragott oszlopon kirajzolták a tulipán, csillag és gombos díszeket, amelyeket fűrésszel vágtak ki, tették plasztikussá a fejfát. A véső is nélkülözhetetlen szerszáma volt a faragónak. Hasonlóan faragták ki a másutt is a gyakori, csillag, tulipán, gomb díszítésű fejfákat (Magyarvalkó, Magyargyerőmonostor, Papolc, stb). Néhány helységben, így Áporkán, Alsónémedin, Majosházán - mint utaltunk rá -, jellegzetes csúcsmotívum faragásával jelezték, hogy nőnek vagy férfinak állít emléket a fejfa.. Áporkán és Majosházán „négysarkosra” vágták ki a kijelölt „kockát”, amelyből a korona-tulipán motívumot alakították ki. Alsónémedin csillag díszt faragtak a férfiak fejfájának csúcsára, a nőknek „laposra” készítették fej fájuk csúcsát. Ez egyszerűbb faragású, s kontyos díszt képez. A konty a megkötött szalag, masni alakját idézi. A faragás és finom elmunkálás után került sor a betűk vésésére. A szöveget rendszerint a faragó ember végezte „V” alakú betűvéső szerszámmal. A Kalotaszegen - mint utaltunk rá-, a „betüvágó” munkát nem a gombcsináló ács, hanem az asztalos végezte. A vésővel írták a betülapxa, szövegmezőre (Nagykőrös) a sírfeliratot. Az ügyesebb mesterek- mint például Nagykőrösön Csapó Béla bognár - előrajzolás nélkül tudták vésni szép kaligrafikus betűket és növényi ornamentikát. A fejfák földbe kerülő részét általában impregnáló, tartósító szerrel nem kenték be, viszont, hogy a fa ellenálló legyen, megégették a felületét, ezáltal „edzetté” tették, s a korhadást megakadályozta. A földbe kerülő rész jól dacolt a nevességgel, viszont leggyakrabban a föld és a levegő találkozásánál érte károsodás a fejfát, a nedvességnek tulajdoníthatóan. A fejfának a földből kiálló részét már rendszerint festették, részbe a fa állagának megóvása érdekében, részben egyéb célok által vezéreltetve. Nagykőrösön egyszínű feketére festették a gombosfa törzsét. A faragó mesterek a mészárszékből szereztek be marhamájat, amelyet - régen közönséges koromba - bécsi korom nevű festékbe mártogatták és a májjal együtt a fejfára dörzsölték. Ezután kenték be a fejfát vasiaggal. Arra nincsen adat, hogy boíjú vagy tyúk májával is bekenték volna a fejfát, különösen 461 Rajzát a Magyarság Néprajza Il.k. közli az 1220. ábraként. 149
