Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)

Termesztett növények - Czeglédi Katalin: Növénynevek és keleti kapcsolataik (körte)

magánhangzók ejtése mindig a mássalhangzók ejtésének a függvénye, ezért a mássalhangzók számbavételével kezdjük a második részt is. Mint láttuk, a magyarban és a törökben egyaránt vannak rövidebb és hosszabb változatai a körte szónak.. A törökben a karaim lucki nyelvjárásában lévő gertmalik forma a leghosszabb. A negyedik tagnak (tVk) megfelelő szóvégi -/, -/’ (vö.: körtvély) a magyar adatokban eredetileg nem szóvégi helyzetű volt. Az őt követő -Vk294 (magánhangzó + zárhang kapcsolata) eltűnt az ejtésből: -Vk > -Vg > -Vy > -Vw > -VV > -V: (hosszú magánhangzó) > -V (rövid) > -V (redukált) > -0. A szó végén a teljes -ÍVk formát őrzi a karaim gertmalik ‘körtefa’ változat.295 Az -/ maga is eltűnhetett -ly vagy -j hangon keresztül pl. körű.

Az előző magánhangzó (a harmadik tagban -kVk-) hosszúsága (vö.: körtvély -éje, a körtí -/-je) a -kVk- elem végső - Aljának eltűnésével magyarázható. A magánhangzó előtt vagy bilabiális (-/?-, -b-, -m- vö.: kertpe, kertebe, kertme), vagy dentolabiális (-v-, -/- vö.: körve, körféj), vagy azok hiánya található (vö. körtí). Az -/- zöngétlenség szerinti hasonulás eredménye, amely az őt megelőző -t- (második tag -tVt- első -f-je) zöngétlen mássalhangzó hatására történhetett (-v- > -/-). A -p-, -b-, -m-, -v-, -V- (magánhangzó), -0- (zéró) előzménye: -w- < -y- <-g- <-k-, s ezt a -k- zárhangot őrizheti a magy. körtöke, körtike szavunk, amelynek végső -ke hangkapcsolata nem feltétlenül kicsinyítő képző. A változatokra a magyarban is és a török nyelvekben is van példa: -p-: nog. kertpe (TESz), -b-\ magy. körtebe, -m-: nog. kürtmá ‘vadkörte’, magy. kármánykörte előtagja a kármány296, -v-: magy. körtvély, -f: magy. körféj, -0-(zéró): magy. kürtüel. A -v- az előző és a követő magánhangzóval triftongust -VvV-alkotott, amely különbözőképpen alakult: megmaradt, magy. körteve, körtövő, diftongussá vált: körtvély, hosszú magánhangzóvá fejlődött: magy. körtély, körtíj, körtí. A triftongust és fejleményeit megelőző -t- vagy megmaradt: körtövély, körte, palatalizálódott: körtyű, vagy eltűnt az ejtésből: magy. körve.

A homorgán helyen lévő -d, -/, -ny, -cs és -s (magyar Körtéd, körivel, körtény,Körtés ) összefüggnek, mindkettő ugyanarra a végső -t zárhangra vezethető vissza, vö.: -/ < -8 < -d < -t; - n’ < -n < -nö < - nd < -t; -s< -cs < -t’< -t. Ezeket a hangfejlődési tendenciákat kiolvashatjuk a Volga-Urál vidéke földrajzi neveiből, valamint az uráli és az altaji nyelvek közszóiól is. A körte alakváltozataiban: -d: Körtéd297 298, -l, -ly, j-\ kürtüel, körivel, körtfel, körtély körtvély, körtfély, körtíly, körféj, -ny: körtvény, körtény, -s: Körtés, -0: körtöke, köríve, körtű, körtövéi29*, körtike, körve, kerti, körteve, körtövő, körtyű, körfe, körfi, körtebe.

294 A magyar és török nyelvekre jellemző változás.

295 A karaim troki nyelvjárásában g 'ért ’macik ‘kis körte’ jelentésű változat szóvégi -cik eleme ugyanúgy végső tVk formából keletkezett, mint a ÍVk.

296 Ez esetben *kártmány lehetett az előzmény, s a törökségben ma ‘körte’ jelentésben használt armud úgy keletkezett, hogy a szókezdő k- réshangúsodáson keresztül eltűnt, a szó végén pedig megvan az ősi -d, amely -t zöngésedésével keletkezett.

297 A -d mint helynév- és kicsinyítő képző, valamint a tőszó végső -d-je genetikailag összefüggnek, a ma élő funkciójukat azonban el kell különíteni.

298 Tárgyragos alak.

173