Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Darkó Jenő: "Pascua Romanorum" (Adalékok a honfoglalás előtti Pannónia településföldrajzához)
nónia a honfoglaláskor mint ’pascua Romanorum’ (más változatban: mint ’Blachi, pastores Romanorum’ - lakta terület) volt ismeretes. Ez a két elem a X. századtól fogva számos szövegben jelenik meg, különböző alakban, de mindig felismerhetően. E forrásokban kétségtelenül rokon hagyomány nyilatkozik meg, ha a szövegek nincsenek is olyan szoros rokonságban egymással, hogy egyiket a másikból lehetne származtatni.”17 A Duna-melléki „római” pásztorok regényes történetével találkozunk Bíborbanszületett Konstantinos „De administrando imperio” c. munkájának 29., 30. és 31. fejezetében. A magyar honfoglalás és megtelepedés politikai története szempontjából rendkívül jelentős forrásunk a bennünket érdeklő momentumot Salona városának az avarok részéről történt elfoglalása (603/604)18 kapcsán két változatban, megismételve adja elő. Nem kívánjuk itt a konstantinoszi mű sajátosságait ismételten hangsúlyozni, de kétségtelen, hogy a megkettőzött előadás éppen a munka sajátja. J. B. Bury19 20 által már egyszerűen fércműnek (patchwork) aposztrofált munkáról H. Grégoire megállapította, hogy az szinte minden esetben megkettőzötten adja elő az eseményeket, úgynevezett „doublette”-eket tartalmaz. Itt is egy ilyen „doublette”-el állunk szemben, amelyből C. A. Macartney a 30. fejezetben olvasható elbeszélésnek tulajdonít nagyobb történeti hűséget.“ Jelen esetben mi sem egyetlen történet három különböző helyen előforduló töredékeire gondolunk, hanem amint azt Püspöki Nagy Péter21 már előttünk helyesen felismerte: egyetlen történet két változatával állunk itt szemben. A császár ugyanis előadja, hogy (c. 29.) „Diocletianus császár nagyon beleszeretett Dalmácia földjébe, ezért Rómából is hozatott népet családjaikkal együtt, s Dalmáciaának ezen a földjén telepítette le ezeket, akiket rómaiaknak (Pcopavoi) neveztek, mivel Rómából költöztek át, s mind máig ezt az elnevezést viselik. ... Ezeknek a rómaiaknak a gennhatósága egészen a Duna folyóig terjedt, s amikor egyszer át akartak kelni a folyón és meg akarták tudni, hogy kik laknak a folyón túl, átkelvén a fegyvertelen szklavín népeket találták ott, akiket avaroknak is hívtak. ... Minthogy a rómaiak (Pcopocvot) ezeket az avarokat fegyvertelenül és harcra készületlenül találták, leverték őket, és zsákmányt és foglyokat ejtve visszatértek.” Majd így folytatja: „Ugyanis közel a tengerhez ... van egy város, melyet Salonának neveznek, ... abban gyülekeztek a rómaiak ... és onnan indultak el... a folyóhoz. Minthogy a ... helyőrség sok évig megvolt, a folyón túl lakó szlávok, akiket avaroknak is neveztek, meghányták-vetették egymás között a dolgot ... így tanakodva a szlávok, akiket avaroknak is neveztek, s midőn a rómaiak átkelve (ti. a folyón), lesbe álltak, és rájuk támadván legyőzték őket. Az előbb említett szlávok a határszorosba (Kiissza) értek, megengedték nekik (ti. a rómaiak), hogy (azon) áthaladjanak. Mihelyt ezek (ti. a szlávok) átértek, tüstént kikergették a rómaiakat és az említett 17 MACARTNEY, C. A., „Pascua Romanorum” in: Századok. 1940. 4. 18 DÖLGER, F., Regesten der oströmischen Kaisreurkunden. 1928. nos. 153, 154. 19 ln: Byzantinische Zeitschrift. (15) 1906. 511-577. 20 Századok. 1940. 5. 21 A tények erejével. New York, 1985. 27. 36
