Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Halász Péter: Vetemény, veteményezés
tárában lévő, veteménynek való helyeken - és korábban természetesen a kenderföldeken - gyakran hálatták ősszel, a nyájak szétverése után a juhokat, vagyis kosaraztak. Ugyanígy trágyázták a kerteket is a jobb gazdák. A saját szükségletre szolgáló veteményeket rendszerint a kertekben állították elő, de a lakosság növekedésével erre egyre kevesebb hely jutott, s zöldség mindinkább kikerült a szántóföldekre, köztesnek, vagy éppen főterménynek. „ Vannak jómezők, ahol a népek errefelé (mostanában) csináltak kerteket. ” ,,A mezőn jobban lesz (jobban terem) mert nagyobb a hely, ájerabb (szellősebb).” Ezeket a helyeket a gyöngébb talajú vidékeken, mint például Vizaneán, jól megganyézzák minden esztendőben, porganyéval. Ahol jobb a talaj, mint például a Tatros menti Diószegen, vagy a Moldva menti Kelgyeszten, ott minden második, sőt harmadik évben trágyázzák a veteménynek való földet. Úgy tartják, hogy a sok ganyétól, ha kevés az eső, kiég a növény. Műtrágyát a moldvai csángó magángazdaságok gyakorlatilag nem használnak. Amikor még érvényesült a hagyományos paraszti élet rendje, az intenzív kultúrákat gyakran az egész falu részére egy helyre tették. így volt ez a kenderfölddel, de a káposztával is. A Román környéki nagy, zöldségtermesztő településeken, a kollektív gazdálkodás előtt még közös káposztáskertet (cureche§te) használtak veteményezésre, amiben általában minden családnak volt egy rúd földje. Úgy tarják, hogy a földet ősszel jó előkészíteni, megszántani, különösképpen a vetemény alá. A jó gazda ősszel ássa fel, vagy - ha nagyobb a terület - szántja meg a földet, hogy a tél során följön meg. Tavasszal már csak a bornával lazítja: a ,fogasbornával összerocskolom, a seprőssel simítom. ’’(Diószeg) 2.2. A vetemény elhelyezése. A moldvai csángók zöldségtermesztésében, a különféle vetemények egymásutánjában és egymásmellettiségében nehéz fölismerni valamilyen technológiai rendszert, sokkal inkább az esetlegesség jellemző rá. Bizonyos irányelvhez azonban lehetőleg tartották magukat, ez pediga különféle zöldségnövények vetésterületének térben és időben történő szoros illeszkedésére való törekvés. Eszerint a családon belüli munkamegosztás rendje szerint a kertészettel elsősorban foglalkozó asszony arra törekszik, hogy egyrészt a hosszabb és rövidebb tenyészidejű zöldségek a lehető leggyorsabban kövessék egymást, másrészt pedig azonos időben is többféle vetemény legyen az erre szánt területen. Moldvában tehát, ahol hagyományos zöldségtermelést folytatnak, általában nem hagymaföldet, káposztaföldet, vagy pityókaföldet (burgonya) találunk, hanem a köztes termesztés számtalan változatát. Ennek rendjét - mivel maga a cselekedet úgyszólván ösztönös - csak az esetek statisztikailag értékelhető mennyiségének összegyűjtésével és feldolgozásával lehetne fölismerni, ma még csak magát a jelenséget rögzíthetjük. Például az egyik gazdaságban (Butea, 1996) a következőképpen alakult a zöldségtermelés. Tavasszal bevetették az egy ár területet fokhagymával, hagymával és burgonyával. A hagyma közé később káposzta palánta került. Június végén kiszedték a korai burgonyát, s a helyére tették a káposztát, amit aztán csak október elején szedtek fel. Ugyanitt, egy másik gazdaságban, tavasszal fokhagymát és hagymát vetettek, közé pedig káposztát, paradicsomot, sárgarépát és petrezselymet. Külsőrekecsinben 1992-ben figyeltem meg, hogy gyakran azzal a szándékkal 325
