Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)

Földművelő gazdálkodás - Csoma Zsigmond: Bolgárkertészet az Alföldön

Az alföldi bolgárkertészek munkaszervezete és érdekeltségi rendszere

A magyarországi bolgárkertészek, így az alföldön megtelepedők, dolgozók is az otthonról hozott szervezeti kereteket alkalmazták a termelés során. A munkavezető a közösségével, a druzsesztvoval dolgozott. Az 1930-as években nagyobb volt a tagok száma, a narednik-nek nevezett vezető irányításával, akinek tekintélye, becsülete volt a többi előtt, és vitás kérdésekben rá hallgattak. A tagok meghatározott összegű pénzbiztosítékot helyeztek el nála, és részesedésük mértékét a tiszta jövedelemből számították ki. A bolgárok közösen étkeztek, dolgoztak, laktak, de a munkát a gazda, a narednik irányította. A munka- és a pénzügyietek lebonyolítója is a gazda volt, aki előleget is adhatott a tagoknak. A pénzforgalmat és a nyilvántartást un. rováspálcán a rokosokon vezették, amit a gazda általában bőrtokban, a kunyicában tartott. Amikor a rovásfa kiszorult a használatból, a munkaközösség a tagok pénzforgalmát az un. belézsnyik-ben, jegyzetfüzetben tartotta nyilván.

A század eleji magyar szakirodalom hamar felismerte a bolgár típusú kertészeteknél a társulási forma nagy előnyét. Ez azonban nemcsak a közös érdekeltségi alapon, hanem az állandó közösségi nyilvánosságon és az önfelügyelet szintjén állt, ugyanakkor a csoporton belül bizonyos szakosodás is kialakulhatott. Például az értékesítéshez jobban értőnek nem kellett sikeres munkáját, mondjuk, a trágyázás miatt abbahagynia. A részes, érdekeltségi viszonyban levőket, akik az év elején kauciót tettek le, dekásoknak nevezték. A segítőket komandarnak, a napszámosokat ortaknak, az eladókat prodavacsnak hívták. Az időszaki munkásokat, segítő napszámosokat munkacsúcs alkalmával vették fel, így pl. a kapálás, a termésszedés, a csomózás stb. idejére.

Az év végén a földbérleti díjat vagy az uradalmi részes bért kifizetve, a termelési költségek levonása után először a tőkerészvényes bolgárokat elégítették ki, majd a végzett munka és a megkötött szerződés alapján osztották ki a pénzösszegeket. Általában az első fagy után tudták a tiszta bevételt megállapítani, a dekák arányában. A dekák a végzett munka értéke szerint változtak, de egyéb körülmények is növelhették vagy csökkenthették értéküket. A személyi jövedelem kiszámítása összetett feladat volt. Először a tiszta jövedelmet négy részre, pájra osztották, ami összesen 1600 munkaegységet, drámát foglalt magába. A gazda általában 1,5 részt, azaz 600 munkaegységet kapott az irányítás, a könyvelés, a bérlés, a pénzkezelés fejében. A legjobb férfitagok és eladók fél részt, polovin pájt, azaz 200 munkaegységet, a többiek negyedrészt kaptak, a csireg, a lóhajtó kisgyermek pedig 75 egységet. A páj a legnagyobb részesedés volt, a szó egyben a török részesedés szó átvételét jelzi. 1 páj =10 okával és 1 oka = 400 drámával volt egyenlő. Az összegyűjtött pénzvagyont szermijának nevezték. A tiszta nyereséget elosztva a drámával megkapták 1 dráma pénzbeli értékét. Az anyagi változásokat a teflerbe, számlakönyvbe vezették be. Az anyagi ösztönzés és részesedés mellett nagy erő rejlett abban is, hogy egymást ismerő és egymással szívesen dolgozó emberek dolgoztak együtt, akik között gyakran rokoni kapcsolat is volt. Mindez segítette hatékony munkájukat. Bár a magyar szakirodalomban említettek olyan esetet, hogy hasonló módon próbálták özszeállítani a magyar bolgár rendszerű kertészetek dolgozóit, de hol az érdekeltség megfelelő hiánya miatt, hol az össze nem szokott, idegen munkaerő miatt nem tu310