Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Szabó István: Besenyszög gazdálkodása a XX. században egy paraszti önéletírás alapján
már emberszámban voltak - hogy minden széjjelvaló haszonbérieteket felmondunk, csak a saját marad meg. Jónak láttam, hogy a Hájas-féle tanyát vegyük ki, mivel a 49 kh holdon tanya is van és elég nagy, 2 szobás és egy nagy konyház ház, egy nagy magtárral és egy 25 méteres különálló istállóval. Sok mindennel előre gondolva a család szempontjából, mivel itthon szűk a lakás. A földtörvény életbe volt és úgy szólt, hogy akinek élethivatása a gazdálkodás és a családi körülménye olyan, hogy több felnőttel rendelkezik, annak családi birtokot lehet kialakítani. Mivel az én családom ennek megfelelt, nem volt akadálya, hogy a rendelet szerint a családi birtokot 50 azaz ötven kataszterre egészítsék ki. Ez a rendelet öt évig volt érvényben. Ez a pár év tűrhető volt. Addig, míg be nem jöttek a beszolgáltatások. Mikor fokozatosan beállott, akkor már minden évről évre nehezebb volt. Mivel a földtörvény újból megváltozott, nem láttam jónak, hogy a család együtt dolgozzon. Ezért a HAJAS-féle földből 10-10-10 kataszterit kivettek kishaszonbérbe a tanácstól és külön-külön gazdálkodtak addig, míg a Tsz el nem vette. És mikor családdá váltak, mindent szétosztottunk. Úgy kenyér gabonát, mint zsiradékot. Pontos adatszám szerint. Páronként kaptak egy-egy 2 éves üsző borjút és kiköltöztek a tanyára. Ott volt lakásuk is, jó és az állataiknak is helyük. Ekkor én újból az apróbb családdal maradtam. Majd Imre lett volna még felnőtt, azt meg behívták katonának. így szépen, lassan visszavonultam a saját földjeimre. Ekkor már nem jártam a postára, megszüntették a kocsijáratot, átvette az autóbusz. Ettől kezdve már magam dolgoztam a kisebbekkel. De itt már csak egy pár év telt el. És ekkor már megnőtte volna a gyerekek, de én már keveset tudtam őket foglalkoztatni, mert már nem érte meg, hogy a beszolgáltatásra keressenek. És így elhelyezkedtek. Utána pár év sem telt el és bejött az országos szocializálódás. Minden jószágot be kellett vinni és a gazdasági szerszámokat leadni. Idős Danyi István ellenállt a téeszesítésnek ameddig tehette. Pedig ahogy írta, ... tisztában voltam én ezekkel korábban is, de nekem még egy nap is jó volt a szabadból. Mert tudatában voltam, hogy amit idáig együtt keresgéltünk, arról le nem mondok semmi csúf pénzért, mert ha ennek vége, akkor kezdhetem az elejéről, mint kétkezi munkás. Mert először is így kezdtem 10 évig, utána meg 20 évig szigorú és pontos szolgálat kötötte az életemet. De ezt senki sem érezheti, csak egyedül ketten, a feleségemmel. Ebbe az agrárparasztság soha nem tud belenyugodni. Csak kényszerrel beletörődik, mint a szilaj tinó az ostorhasználás után. Ekkor úgy láttam jónak, hogy a többi gyerekeknek a bornyú helyett egy-egy portát juttatunk, hogy az arány megoszoljon és a kereset is. Meg én is kaptam a Tsz-ből egy kis csekély valamit. Még a bevitt jószág árát is, amit részletekben fizettek. Abból egészítve fizettük a portákat a gyerekeknek. Danyi István nyugdíjazásáig tovább dolgozott a mezőgazdaságban. Volt növényápoló, vezető állatgondozó, legutóbb építési brigádtag. Sokoldalú tapasztalatára a szocialista szektor is igényt tartott. Végül visszakanyarodott oda, amitől egész életében félt, ismét kétkezi munkás lett, s élete végén éjjeliőrként kellett alkalmazást vállalnia, hogy kis nyugdíját kiegészíthesse. 288