Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Varga Gyula: Négy Bihar megyei település határhasználati rrendszere a XVIII-XIX. században
térrészt már kb. a XV. századtól előbb két-, majd a XIX. század közepétől hármas ugarváltós fordulóban művelték. (Annók halma - Rakottyás - Törzsökös dűlök) Az 1920-as évektől 1950-ig itt már ugar nélküli, úgynevezett Javított hármas nyomást” alkalmaztak. 2. A falut körül vette az erekkel tagolt, mintegy 1200 holdat (690 ha.) kitevő nagy legelő, mely a Bocskai Istvántól nyert privilégium következtében egészen 1950-ig a falu közös tulajdona volt. Itt az eltelt évszázadok során csupán annyi változás történt, hogy az itt található, korábban sertések makkoltatására is alkalmas tölgy erdőket jórészt kiirtották. így csaknem az egész terület 1950-ig közös legelő maradt. Majd előbb az állam, azután a TSZ vette birtokba, s azóta mind a mai napig lényegében alig használt, elvadult terület. 3. A Berettyó vizei által apró részekre, szigetekre, zugokra, hátakra, porongokra tagolt harmadik határrész neve a kaszáló. Itt - mintegy 800 hold (460 ha) területen - ősidők óta valamiféle szabad gazdálkodás jellemző. Vagyis az itteni föld-részecskéket - a kialakult szokások betartásával - mindenki úgy hasznosította, ahogy jónak látta. Legtöbb részét kaszálónak hagyták, de ezek egy-egy részeit időnként feltörték. Itt voltak a kender parcellák (Kenderszer), 1850 előtt sokan itt termelték a dohányt. Később itt kezdtek vetni olyan évelő növényeket, melyek nem illeszkedtek a fordulóba, mint pl. a lucerna, lóhere, stb. Megmaradt néhány kisebb erdő (Palló erdő, Sötét erdő, stb.) is. Főleg a kaszálók a széna betakarítása után felszabadultak, azaz legelővé váltak. Az 1715. évi országos összeírás szerint a határt két nyomásban használják. A későbbi összeírások már hármas fordulóról tájékoztatnak. De az előbb elmondottakból világos, hogy ezek a kifejezések csupán az 1. pontban jelölt „kismarjai főd"-re, vagyis kb. a határ kevesebb, mint egy harmadára jellemzőek. Az egész határ ezzel szemben - a kertekkel együtt - legkevesebb négy egységet alkotott. De a négy egység valójában komplex rendszert képezett, amely nem csupán az emberi táplálékul szolgáló, és egyben adóalapot képező gabonaféléket termette meg, hanem ezen túl a lakosság minden olyan szükségletét kielégítette, amely megélhetéséhez kellett. Az arányaiban nagynak számító legelő-, rét, makktermő erdő, és a szabadulások által nyert bőséges legelők pedig igen fejlett és minőségi szintet képező állattartásra adtak lehetőséget.206 Még egy érdekességre érdemes rámutatni. A falu mellett helyezkedett el az egykori Nagymarja falu határához tartozó Beöthy-féle birtok. Ennek egyik felét már a XVIII. század dereka óta - több, kevesebb megszakítással - kismarjai lakosok bérelték. (Az utolsó, 25 évre szóló bérleti szerződést a Beöthy örökösökkel az első világháború után kötötték, így az 1945-ben - a földosztások miatt - még lejárta előtt megszakadt). Az összesen mintegy 2000 kát. holdat kitevő puszta tehát már a XVIII. század óta lényegében a falu határává vált. S ami érdekes, hogy ezen a határrészen a kismarj aiak ugyanazt a szerkezeti tagolást valósították meg, mint a falu ősi határán. Tehát itt is kialakították a hármas nyomást, meghagytak egy nagyobb, összefüggő 206 VARGA Gyula, Hauptformen der bäuerlichen Rinderhaltung in der Berettyóniederung. In: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleurope. Red.: FÖLDES László. Bp. 1961. 529-557. ПО
