Hann Ferenc (szerk.): Kósza Sípos László 1943 - 1989. Szentendrei Képtár 1997. április (Szentendre, 1997)
Amikor Kósza Sípos László 1971-ben, huszonnyolc éves korában elhagyta Szentendrét, már kész festő volt. Ha érett műveit szemléljük, meglepődve látjuk, hogy voltaképpen alig voltak zsengéi, már késő kamaszkori munkáiban ugyanazokat a festői, grafikai problémákat feszegette, elemezte, mélyítgette, mint a főművekben. Szentendrei korszaka lényegében a hatvanas évtizedet jelenti, amikor még ereje teljében dolgozik Barcsay, még él Czóbel, Nádler István hard edge periódusának legjobb darabjait festi, Deim lezárja "barokkos" korszakát és megszületik a Csend-sorozat, s a Feljegyzések egy kolostorból már klasszikus műcsoportja. Kósza Sípos magánál Kondor Bélánál tanulja meg a rézkarc technikáját, kiállít Csíkszentmihályi Róberttel (de Deimmel és Nádlerrel is), Farkas Ádámot emlegeti évekkel később írt leveleiben. És ne feledjük, hogy egyik mentora Korniss Dezső, a másik a már kicsit kesernyés, szigorú Kassák, ám Szántó Piroska műtermében is szívesen látott vendég. A legfontosabb azonban talán az, hogy a festő 1966- ban felfigyel az akkor még alig ismert Vajda Lajos rajzaira, kollázsaira, talán Bálint Endre közvetítésével, akit ugyancsak jól ismert, s akivel kapcsolatban a rokonszenv és a kritikus irónia hangját egyaránt megütötte. Kózsa Sípos tehát szinte mindenkivel találkozott, akivel akkoriban érdemes volt. Összegyűjtötte a sugárzásokat, majd emigrált Hannoverbe. Kiköltözésében szerepet játszottak bizonyos sértettségek (kiben nem voltak meg ezek nemzedékének legjobbjai közül?), természetéből adódó nyugtalansága, s némiképp önmaga megpróbálásának vágya is. Mindenesetre idegen közegbe kerülve végképp leszakadtak róla az amúgy sem túl erős gúzsok, szentendreibb festő lett, mint sokan az ittmaradtak közül. Archetipikus gondolkodású festő lett. Ami a kérészéletű Európai Iskolából számunkra érdekes, az ott van lapjain: Vajda ki-befordított térképzése, Vaszkó Erzsébet tompa kékjei, Bene Géza és mások gömbakácai. És mindezek mögött kitapinható Barcsay esztétikája, a művészethez való viszonya, etikus magatartása. Kósza Sípos egyik vezérműfaja a pasztell. A technika puhasága, finomsága, kicsit feminin természete miatt kiválóan alkalmas az elmosódó emlékképek felidézésére. Ezek a művek kifejezetten poétikusak, a konstrukciót tüllszerű páramező fedi le, mögötte sejlik fel az elhagyott város. Az oeuvre másik jelentős szeletét a vonalrajzok, rézkarcok adják. Ezek a lapok voltaképpen megfelelnek Vajda Lajos "konstruktívszürreális tematika "-elméletének, bár a szürreális mozzanat szinte elveszik (hacsak a motívum-kontaminációkat nem tartjuk annak), a hangsúly a konstrukción van. A gyakran szándékosan dekomponált, néha origamira emlékeztető formák csupa szentendrei motívumot (ház, ablak, templomtorony, gömbakác) foglalnak magukba, az architektúra-ele=| mek között fel-feltűnik az ugyancsak a szentendrei piktúrá-N EL ból ismert (v.ö.: Barcsay, Deim) bábuszerű, redukált embe'§- ri fiqura. •o' A művész életműve 1995-ben "érkezett haza". Ma már aК - szentendrei Ferenczy Múzeum kortárs gyűjteményének ré■Ц sze. Bemutatása késői, fájdalmas kötelesség. I HANN FERENC SZENTENDREI KÉPTÁR 1997. ÁPRILIS Kósza Sípos László 1943-1989
