Hann Ferenc (szerk.): Tőrös Gábor szobrászművész, Nagybánya kiállítása. Szentendre, Művésztelepi Galéria, 1990. június 8 - július 22. (Budapest, 1990)
mű (tehát az emberi történelem madáchi rekonstrukciója) s annak tükörfolyamata (tehát a leépülés, az emberi értékek és viszonyok elsorvadása) is benne van, megtörténik. Maga mondta legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, a nagybányai műteremben, hogy „az állandó ősrobbanást érzem alapélményemnek” s már jóideje ennek az ősrobbanásnak az értelmét, színeváltozásait próbálja kitapintani. Nos, hőseiben (mert a nem ember formájú idom is az Tőrös művészetében) az az ősállapot ismétlődik, amelyben elvileg még minden lehetséges, akár az örökérvényűen szép, nemes, sőt eszményi is; de a művészi alkotás, teremtés elemi erejű izzásában, hevitettségében mindig túlcsordulnak a formák, s teremtményeiben nem a nemes, eszményi, harmonikus lehiggadás megy végbe, hanem a lét és nemlét, a keletkezés és pusztulás, az alak és formátlanság közötti tragikus formaátmenetek váratlan, katartikus megcsontosodása, véglegülése. Apokaliptikus formaörvénylésekből kilépő bronzfigurái Pompéji túlélőiként hatnak, akik pontosan azáltal menekedtek meg a pusztulástól, hogy saját emberi izzásuk, hitük hőfoka erősebb, magasabb volt a lávazuhatagénál, amiből kilábaltak, s éppen fenséges roncsoltságuk kiáltja égbe a tökély hiányát. regression, of the withering human relations and values). It was himself who maintained the last time we met in his Nagybánya studio, “I think that the Big Bang is my basic experience”; and indeed, he has been trying to sense the meaning and the transfigurations of this Big Bang. In his heroes (for even non-anthropomorphous forms are to be interpreted as such in Tőrös’s art) the “ur-state” is recalled in which - at least in principle - everything is possible: even eternal beauty, nobility and ideal; yet in the elementary zeal of artistic creation forms are always flowing over and in his creatures we find no noble, ideal or harmonious tranquillity but the unexpected, cathartic finalization of the tragic formal transitions between existence and non-existence, creation and destruction, form and formlessness. His bronze figures stepping out of an Apocalyptic vortex of forms seem to be survivors of a Pompeian catastróphy surviving only because their own human zeal, the zeal of their faith has been stronger and hotter than the lava flows which they have waded through and it is just their majestically fractured character which cries unto heaven for the lack of perfection. Banner Zoltán 3
