P. Brestyánszky Ilona - M. Várhelyi Vanda (szerk.): Kovács Margit gyűjtemény (Szentendre, 1981)
Máztechnikája sajátos. Általában a földfestékeket és a fedőmázat együtt, egymás kiegészítéseként alkalmazta. Legszínesebb periódusa az ötvenes évekre esik. Falképeinek legmaradandóbb csoportját kevert technikával készült nagyméretű, sokalakos kompozíciók alkotják. Mázzal festett alkotásai közül kiemelkedik a korai flamand szőnyegek artisztikus hatásához közeledő Almaszedés (1952). Mintázott falképei munkásságának és a mai magyar művészetnek egyaránt remekei. A fiatalság, azéletöröm megtestesülései a Lakodalom (1953), az Éneklő lányok, (1953), a Szüret (1955), a Gyapotszedők (1955), az Alvó anyaföld és a Négy évszak (1959). Mintázásukban párizsi korszakának expresszív formaadásához tért vissza. Az ötvenes évek végén művészete válságba került. Újra kísérletezni kezdett, visszatért a samott használatához, vele az összegező formaadáshoz, a mintázásban pedig a befejezetlenség látszatát keltő felületkezeléshez. A hatvanas években megihlette Szentendre varázsa. Munkásságának összegezése Szentendre jegyében indult meg, ifjúságának minden lényeges stílussajátsága ekkor magasabb szintű formaitechnikai megoldásokkal tért vissza. Samott figuráin a korai formák expresszionizmusa szaggatott drámaisággá alakult át, a kora középkor zömök formái tértek vissza, groteszk-naiv módon. A reliefek dekoratívvá váltak, a formákat stilizált ornamensekké írta át (Éjjeli erdővarázs, 1969; Cantata Profana, 1969—70). Munkáin a szín egyre alárendeltebb szerepet játszott, gyakran teljesen el is maradt. Hengeres, kúpos és gömb formákból épültek terrakotta figurái, melyek közül néhányat a szentendrei szerb templomok ihlettek (Hagymatornyok patrónája, 1968; Hommage a Szentendre, Madonna, 1972). Figurái 1967-től fokozatosan megnyúltak, egy-egy tipikus pszichikai magatartást fejeznek ki. Néhány összegző arcvonással, jellegzetes tartással egy egész emberéletet, sorsot érzékeltetnek (Halotti beszéd, 1970; Vasárnap, 1973). Élményvilága elmélyült, a szomorúság, a betegség és a halál egyre nagyobb szerepet kapott benne. Az emberi élet örök témáit: a születést, az elmúlást, a gyászt, a házasságot, az anya és gyermek örök összekapcsoltságát, az öregedés fájdalmát öntötte formába megrendítő átéltséggel (Nagy család, 1962; Születés, házasság, halál, 1968; Öregek csöndes lakomája, 1970; Melyik immár az anya és melyik a gyermek, 1974; Élő és holt fejfák, 1975; Jaj, 1974). Kovács Margit egyszeri, mégis időtlen, népünk tegnapjában gyökerező, de mához szóló, játékos mesevilága elvarázsolja az emlékházába belépőt. A meghalt művész eleven szívdobogása szól alkotásaiból, melyekben a kor és az élet nagy kérdéseire mélyen elgondolkoztató, maradandó, korszerű és európai válaszokat adott. P. Brestyánszky Ilona 1902. november 30-án született Győrött. Művészeti tanulmányait grafikusként 1924-ben Jaschik Álmos magániskolájában kezdte meg. Később érdeklődése a kerámia felé fordult. A budapesti Iparművészeti Iskolában, majd 1926—28-ig Bécsben Hertha Buchernél sajátította el a mesterséget. 1928—29-ben Münchenben K. Killernél és A. Niemeyernél a Staatschule für Angewandte Kunstban képezte tovább magát. 1932-ben Koppenhágában J. F. Willumsennél, 1933- ban Sévres-ben járt tanulmányúton. 1928-tól kiállító művész, a magyar művészeti élet aktív résztvevője volt haláláig, 1977 június 4-ig.
